Fél győzelem – Thury Gábor jegyzete

Vágólapra másolva!
2021.01.10. 23:30

Pisont István másodszor is munkába állt edzőként a Bp. Honvédnál. Ott, ahol eddigi tréneri tevékenységének legjobb eredményét elérte, 2020-ban Magyar Kupát nyert a piros-fekete együttessel.

A labdarúgó NB I tizenkét csapata közül nyolc magyar szakemberrel vágott, vág a tavaszi felkészülésnek, ez a mezőny kétharmada. Bevallom, nagyobb érdeklődéssel figyelem a honi edzők működését, mint a külföldiekét, s a játékosokkal is így vagyok. A fehérvári Márton Gábor (54), a paksi Bognár György (59), a honvédos Pisont István (50), a kisvárdai Supka Attila (58), a mezőkövesdi Pintér Attila (54) nagyjából egy generációhoz tartozik, a felcsúti Hornyák Zsolt (47) sem a korával lóg ki elsősorban, hanem inkább azzal, hogy a futballt illetően más országban szocializálódott. A budafoki Csizmadia Csaba (35) és a zalaegerszegi Boér Gábor (38) a fiatalokat képviseli a magyar trénerek között.

Első légiósainkat egykor azzal a szándékkal engedtük külföldre, hogy minél többet szippantsanak magukba a labdarúgás tudományából, s azt itthon kamatoztassák. Csupán két példa, pró és kontra: az 1983-ban az Austria Wienhez szerződő Nyilasi Tibor (65) egykori csapatával, a Ferencvárossal magyar bajnokságot és Magyar Kupát is nyert edzőként, de az 1980-ban Antwerpenbe költöző Fazekas László (73) karrierje után csak belga csapatoknál edzősködött – csupán rövid ideig volt pályaedző a válogatott mellett Mészöly Kálmán kapitánysága idején.

Nem a cikk témája, s nagyobb elemzést igényelne, aktív pályafutását követően ki miért nem vállalt feladatot a honi futballban. A jelenlegi edzői garnitúrából Bognár György, Pisont és Márton is jelentős ideig légióskodott játékosként (Pintér, Csizmadia, de Boér és Supka is megfordult külföldön). Most itt a lehetőség, hogy tudásukat átadják, különösen azok, akik néhány éves karriert futottak be kint. Márton Gábor figyelemre méltón dolgozott a ZTE-nél, persze a bajnokságra törő fehérvári csapat más kávéház. Bognár György paksi teljesítménye alapján az egyik legkarakteresebb edző, Pisont István pedig Magyar Kupa-győzelmével Kispesten – mondjuk így – berúgta az ajtót. Esetében ne hallgassuk el, hogy valamennyi válogatott mérkőzésén (20) szeretett egyesülete, a Honvéd futballistájaként lépett pályára. Klubkötődés, alázat, hit az elvégzett munkában. Ha ezt átplántálja játékosaiba, az már fél győzelem.

Nem szó szerint értve, de kitágítva a kört: merem remélni, minél több honi tréner tör magának utat a profik között. Ha nem vallanak szégyent, az (is) fél győzelem.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik