DVTK: horvát középpályás érkezett a borsodiakhoz

Vágólapra másolva!
2021.01.06. 19:53
null
Zivulic Lengyelországból érkezett (Fotó: dvtk.eu)
Tapasztalt, 28 éves horvát védekező középpályás érkezett a lengyel élvonalból, szükség esetén a védelem közepén is bevethető. Diego Zivulic több országban játszott már, Csehországban bajnoki címet és kupát nyert, és az Európa-liga csoportkörében is szerepelt – áll a DVTK hivatalos honlapján található közleményben.

Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója elmondta, a klub régóta keresett olyan játékost, aki stabilitást tud adni a középpályának.

„Diego Zivulic elsődleges feladata a támadás és a védekezés közti egyensúly megteremtése, valamint az átmenetek segítése. Érkeztével a középpályán is éleződik a harc a kezdőcsapatba kerülésért, ami a régebben Diósgyőrben játszókat is jobb teljesítményre sarkallja” – mutatta be az új igazolást Benczés.

„Készen állok arra a nagy kihívásra, amit az élvonalbeli tagságunk megőrzése jelent. Nekünk most fel kell emelnünk a fejünket, és minden egyes percben küzdeni kell a sikerért. A DVTK jelenlegi helyzetében elsősorban harcosan kell játszani, és ha ez megvan, akkor beszélhetünk a játék minőségéről” – idézte a klub honlapja Zivulicot.

A 28 éves horvát védekező középpályás Fiumében született, ott is kezdte a pályafutását, s mire 20 évesen a helyi NHK-nál az élvonalban is bemutatkozott, már többszörös korosztályos válogatottnak mondhatta magát. Hat éve, 2014 szeptemberében csapott fel légiósnak, Csehországba igazolt, ahol a másodosztályú Zlínnel feljutott az élvonalba, és Cseh Kupát nyert. 2017-ben a Viktoria Plzen játékosa lett, bajnoki címet szerzett, és 2017-ben eljutott az El csoportkörébe is, ahol háromszor pályára is lépett. Innen Ciprusra (Pafosz), majd Lengyelországba (Slask Wroclaw) vezetett az útja, ahonnan most Diósgyőrbe érkezett.

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Artur Pikk (észt, KuPS – Finnország), Diego Zivulic (horvát, Slask Wroclaw – Lengyelország)
Kölcsönbe érkezők: Marko Malenica (horvát, NK Osijek – Horvátország)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bánhegyi Bogdán
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik