nemzetisport.hu
2013.11.16 16:58 Frissítve: 2015.03.25 02:50

Diallo ollózott, a Győr legyőzésével továbbjutott a Fradi

A Ligakupa 3. fordulójából pótolt mérkőzésen a Ferencváros a Puskás Ferenc Stadionban 0–1-es első félidő után fordítani tudott, és Ulysse Diallo duplájával végül 2–1-re legyőzte a Győri ETO-t, így már biztosan továbbjutott a nyolcaddöntőbe.

A Ferencváros a második félidőben lejátszotta a Győrt (Fotó: Pozsonyi Zita)

A két együttes a 2013–2014-es szezonban már kétszer is találkozott, a bajnokságban 2–1-re nyert az FTC, a Ligakupában pedig Pintér Attila együttese diadalmaskodott 4–1-re. Egy esetleges győzelemmel a Ferencváros a továbbjutást is bebiztosíthatta volna, míg a győrieknek ehhez már az egy pont is elegendő volt.

A szinte üres stadionban álmosan kezdtek az együttesek, de pár perc után így is átvette a kezdeményezést a Győr, és a 37. percben a vezetést is megszerezte, mégpedig jóformán az első lehetőségéből, egy védelmi hiba után. A 37. percben gyors indítás után Varga Roland könnyedén átvette a labdát külsővel Somália mellett a tizenhatos vonalánál, majd egy állítás után elgurított a kimozduló Kunsági mellett. 0–1

A szünetben vélhetően rendesen lehordta játékosait Ricardo Moniz, a második félidőre kifutó ferencvárosiak ugyanis elég nagy iramban kezdtek, az 52. percben ki is egyenlítettek. Ulysse Diallo „szokásához híven" ollózó mozdulattal juttatta kapuba a labdát. 1–1

A hazaiak elkapták a fonalat, és a 61. percben a vezetést is megszerezték: Jenner ugrott ki a bal szélen, egy gyors átvétel után középre passzolt az ötösre érkező Diallónak, aki becsúszva megszerezte a hazaiak vezető gólját. 2–1

A Győr ellen begyűjtött három ponttal már továbbjutott a Ferencváros, míg Pintér Attila együttesének a Tatabánya ellen kell majd matematikailag is biztossá tennie a nyolcaddöntőbe jutást.

MESTERMÉRLEG

„Azt gondolom, nagyon jó mérkőzést láthatott a közönség. Meg tudtuk szerezni a vezetést, voltak még lehetőségeink, de nem sikerült gólt rúgnunk. Volt néhány hibánk, amit nem is értek igazán, az ellenfél pedig ezt kihasználta. Itt is, ott is voltak helyzetek. Azt megkérdezném, hogy Csukics hogy tud meccsek óta pályán maradni? Ez nem labdarúgás, amit az úriember csinál, ez egy gladiátor. Vannak a labdarúgásnak törvényei. Meg kell nézni, hogy néz ki egy-két játékosom lába. Így nem lehet futballozni, ahogy ez az ember, és még pályán is tud maradni..." – vélekedett Pintér Attila, az ETO vezetőedzője a Sport Tv-nek.

„Megint buta hibából szerzett vezetést az ellenfél, Somáliának kellett volna követnie emberét, a védőink meg kicsit elaludtak. Jennernek volt lehetősége megszerezni a harmadik gólunkat, Diallónak szerencsére jó napja volt. Diallo, Holman és Böde közül kellett eddig választani, Leonardo visszatérésével viszont luxusproblémánk van a kezdőcsapat összetételét illetően" – összegzett Ricardo Moniz, az FTC szakvezetője, aki nem kívánt reagálni Pintér Attila Vladan Csukicsot érintő kritikájára.

 

LIGAKUPA
F-CSOPORT, 3. FORDULÓ (elhalasztott mérkőzés)

Ferencvárosi TC–Győri ETO 2–1
Puskás Ferenc Stadion. V: Oláh G.
Ferencváros: Kunsági – Gerson, Mateos, Gyömbér, Bönig – Somália, Busai, Csukics, Jenner – Leonardo (Jovanovic, a szünetben) – Diallo. Vezetőedző: Ricardo Moniz
Győri ETO: Sztevanovics – Dinjar, Wolfe, Mevoungo (Kalmár, 72.), Kamber – Kronaveter, Lipták – Strestík, Martínez (Andrics, a szünetben), Trajkovics (Pátkai, 51.) – Varga R. Vezetőedző: Pintér Attila
G: Diallo (52., 61.), ill. Varga R. (37.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ferencváros54

1
11– 74
12
2. Győri ETO
53
1
1  17–  5
  12
 10
3. Soproni VSE5
2
1
2
12–  8   4
  7
4. Tatabánya5

5
  2–15
-13
  0

 

PERCRŐL PERCRE

VÉGE! A Ferencváros 2–1-re legyőzte a Győri ETO-t!

90. perc: Szép kontra után a kapu elé érve lelassult a Fradi támadása, így végül el is halt az akció Jovanovicnál.

88. perc: Csukics maradt lent egy kemény belépő után, a ferencvárosi ápolásra szorul.

85. perc: Továbbra is többet támad a Ferencváros, és úgy tűnik, lassan mindkét csapat megbarátkozik a 2–1-es végeredménnyel.

82. perc: Strestík keményen odalépett Gyömbérnek, meg is kapta a sárgát.

81. perc:  Diallo előtt adódott újabb lehetőség, de a szögletet a mali támadó 8 méterről a kapu fölé fejelte.

78. perc: Somália gondolt egy merészet, és kapura fejelt majd' 20 méterről, Sztevanovicsnak nem okozott gondot a labda begyűjtése.

72. perc: Mevoungo helyére Kalmár jött.

70. perc: Busai próbálkozott a tizenegyespontról, Sztevanovics szögletre ütötte az FTC támadójának löketét.

65. perc: Csukics, majd Jenner szerezhette volna meg a Fradi harmadik gólját, de a védők az utolsó pillanatban még menteni tudtak mindkét esetben.

63. perc: Diallo vette át térddel a labdát a tizenhatos vonalán, amivel teljesen megzavarta emberét, de mire lövéshez jutott volna, már kisodródott, és tisztázni tudtak a vendégek.

61. perc: VEZET A FRADI!!!! Jenner ugrott ki védője mellett a bal szélen, egy gyors átvétel után máris középre passzolt az ötösre érkező Diallónak, aki becsúszva a hálóba kotorta a labdát. 2–1

58. perc:  Az egyenlítés után felélénkült a Fradi, sorra vezeti a támadásokat, benne van most a vezető gól is a hazaiakban.

54. perc:
A frissen beálló Pátkai lőtt középről, jó 22 méterről kapura, Kunsági nagyon könnyedén be tudta gyűjteni a labdát.

52. perc: GÓÓÓL!!! Ulysse Diallo a szöglet után visszafejelt labdát 4 méterről – „szokásához híven” – a levegőből, ollózós mozdulattal a kapuba húzta. 1–1

51. perc: Trajkovicsot váltja Pátkai.

47. perc: A fordulás után az FTC játékosai tűnnek elszántabbnak, de erre a hozzáállásra szükségük is lesz, ha fordítani akarnak.

45. perc: Kezdetét vette a második félidő!

A félidőben Andrics állt be Martínez helyére, Leonardo helyén pedig Jovanovic folytatja.

45. perc: Vége az első játékrésznek!

45. perc: Leonardo pöccintette nagyon szépen a tizenhatos vonaláról Busainak a labdát, amellyel a ferencvárosi középpályás már nem tudott kapura fordulni, a lövése még beadásnak is gyenge volt.

43. perc: Bönig veszélyesen csavarta az ötösre a labdát, de a kapuból kirobbanó Sztevanovics még ki tudta öklözni azt.

40. perc: Lipták mellett Leonardo látványosat esik a vonal mellett, ami kicsalja a játékvezető zsebéből a (győri) sárgát.

37. perc: VEZET A GYŐR!!! Szép indítás után Varga Roland könnyedén átvette a labdát külsővel Somália mellett a tizenhatos vonalánál, majd egy állítás után elgurította a kimozduló Kunsági mellett. 0–1

36. perc: Jennert kereste a tizenhatoson belül Leonardo, de a hazai támadónak egy hajszállal hosszú volt a passz.

35. perc:
Hosszú átadás után Diallo befelé cselezett a jobb szélről, lőtt 18 méterről, a löketébe még bele tudtak lépni a vendégek.

33. perc:
Kronaveter eladott labdájával Diallo indította volna a támadókat, ám mivel egyetlen ferencvárosi sem tartózkodott az ellenfél térfelén, hamar elakadt ez a „támadás” is.

30. perc: Busai maradt a földön Wolfe kemény belépője után, de ez most nem ért lapot Oláh szerint.

28. perc: Csukics lerántása miatt Martínez kapta a mérkőzés második sárgáját.

26.perc:
Jenner került szembe Sztevanoviccsal, és tüzelt, de a ferencvárosi lesen állt, így ha bement volna a lövése, akkor sem lett volna gól.

24. perc: Sok a pontatlan átadás egyelőre mindkét oldalon, valamire való helyzet nélkül.

22. perc: Diallo felvágta Rafa Wolfe-ot, a játékvezető pedig ki is osztotta az első sárgát.

20. perc:
Somália próbálkozott 20 méterre a kaputól, a lapos lövés nem okozott gondot Sztevanovicsnak.

18. perc: Lipták szorításában Csukics elesett 25 méterre a kaputól a győri térfélen, a játékvezető azonban úgy ítélte meg, hogy nem történt szabálytalanság.

17. perc:
A győri szöglet után gyorsan kontrázott a Fradi, de Somália beadása már nem talált hazai játékost.

15. perc:
Egy szöglet után Diallo adhatta volna be a bal oldali szögletzászló mellől a labdát, de mire a ferencvárosi emelte a lábát, a partjelző már beintette a lest.

12. perc: Csukics verekedte át magát a védőjén, aztán sprintelt a labdával középen, de a tizenhatos vonalánál eladta a labdát.

10. perc:
Az ETO védői hátul adogatnak, a ferencvárosiak pedig egyelőre ezt csak szemmel követik. Kapura lövést még nem láthattunk.

8. perc: 
Kronaveter indult volna lendületből középen, de nem volt kinek passzolnia.

7. perc:
Gerson és Strestik maradt a földön egy kemény ütközés után, a hazaiak jöhetnek szabadrúgással.

Nagyjából 150-200 néző látogatott ki a mai mérkőzésre, a hangzavar biztosan nem fogja megzavarni a játékosokat.

5. perc: A bal szélen indulnának a győri zöld-fehérek, akik ma sárga-feketében játszanak, de Jenner remekül csapott le a labdára, így a támadás hamar elhalt.

3. perc: Bátrabban kezdenek a győriek, egyelőre ők birtokolják többet a labdát.

 1. perc:  Megkezdődött a találkozó, a Ferencváros indította útjára a labdát!

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Ferencváros–Győri ETO Ligakupa-mérkőzés online közvetítésében!

2022.10.05 23:41:17

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2022.10.05 09:40:12

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az 1922-es bajnokin már a fogadási csalás is téma volt.

2022.10.02 13:50:46

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A Fehérvár továbbra se képes idegenben nyerni, ezúttal a Puskás Akadémiával ikszelt.

2022.10.02 13:35:11

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A jól játszó hazaiak még gólt sem engedtek a küszködő zöld-fehéreknek.