CIES: élen a DVSC, az MTK és az Újpest; az FTC, a Fehérvár és a Kövesd csak sereghajtó

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.04.25. 15:03
null
A már most felnőttválogatott kerettagságig jutó Baráth Péternek főszerepe van a DVSC jó eredményében (Fotó: Kovács Péter, archív)
A saját nevelésű játékosoknak jutó játékpercek arányában az Athletic Bilbao vezet a topligás csapatok közt. Míg a CIES, azaz a svájci sporttudományos intézet által vizsgált 40 liga legjobb csapata az MSK Zilina. A zsolnaiaknál a játékpercek több mint 85 százaléka jut saját nevelésű futballistának. Az NB I-ben a DVSC 49.6 százalékkal a legjobb, a leggyengébb pedig a Mezőkövesd kereken nulla százalékkal...

 

 

Valamivel kevesebb, mint a játékpercek fele, 49.6 százalék jut a DVSC saját nevelésű fiataljainak a labdarúgó NB I-ben – derül ki a CIES legfrissebb elemzéséből. A debreceni együttes ezzel toronymagasan kiemelkedik az NB I-ből. A második helyezett MTK Budapest 23.9, a harmadik Újpest 21.6 százalékon áll.

A sporttudományi központ definíciója szerint az számít saját nevelésnek, aki 15 és 21 éves kora közt legalább három idényt lehúzott az adott klub utánpótláscsapataiban futballozva. A kimutatás a 2021–2022-es idény április 19-éig lejátszott mérkőzésein alapul.

A kimutatás szerint Mezőkövesden egyetlen perc sem jutott a kritériumoknak megfelelő futballistának, de szintén egy százalék alatti mutató jött ki a Mol Fehérvár FC és a Ferencváros esetében is.

Ami a keretekben szereplő saját nevelések számát illeti, 15 fővel szintén a DVSC vezet. Az MTK tízzel a második, míg a Paks és a Honvéd 8 fővel a képzeletbeli dobogó harmadik helyén áll.

Nemcsak a régióban, hanem világszinten is kimagasló a szlovák élvonalban (Fortuna Liga) szereplő MSK Zilina teljesítménye: Zsolnán a játékpercek 85.5 százaléka jut saját nevelésű játékosnak. Mindez kevésbé meglepő, ha hozzátesszük 23 ilyen futballista is akad a csapat első keretében. A kolumbiai Envigado 76.4 százalékkal a második, az argentin CA Banfield 66.6 százalékkal a harmadik.

A Bilbao adja arányaiban a legtöbb játékpercet a saját nevelésű játékosoknak a topligákban (Fotó: AFP)
A Bilbao adja arányaiban a legtöbb játékpercet a saját nevelésű játékosoknak a topligákban (Fotó: AFP)

 

Európában Dinamo Kijev (62.9%) és az Athletic Bilbao (55.8%) fért még fel a dobogóra. A tradícióihoz híresen hű baszkok eredménye az öt európai topligát tekintve kiemelkedő. Érdekesség, hogy a hasonló filozófiát valló régiós rivális, a Real Sociedad 43.9 százalékkal a második, ha az angol, francia, a német, az olasz és a spanyol élvonalra szűkített listát nézzük. A 3. a Celta Vigo.

A franciáknál a bennmaradásért küzdő rekordbajnok, azaz a St.-Étienne (35.6%), a németeknél a Mainz (32.9%), az angoloknál (talán némi meglepetésre) a Manchester United (27.6%), az olaszoknál a Genoa (23.9%) vezet.

A topligás csapatok közül az angol Brentford (az egész országhoz képest eltérő klubstuktúrában folytatják a képzés-nevelést) és a Watford, a spanyoloknál az Elche, a németeknél az Union Berlin és a Bayer Leverkusen, az olaszoknál a Venezia, a Bologna és az Udinese nem foglalkoztatott ebben az idényben egyetlen saját nevelésűnek számító játékost sem.

A teljes lista itt böngészhető!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik