Bizalom – Somogyi Zsolt jegyzete

2022.03.17. 23:18

Több aspektusa van Budu Zivzivadze újpesti remeklésének: a csatár története, az újpestiek jó húzása – és persze a Mol Fehérvár döntése, amelyet kárörvendve kommentálnak a drukkerek. Kívülről az látszik, hogy a Vidiben nem kapott elegendő szerepet a grúz támadó (annyit biztosan nem, mint amennyit szeretett volna), ezért menni akart, a klubnak is sokba került egy ilyen játékost a padon jegelni, vagyis a kölcsönadás kézenfekvőnek tűnt. Ugyanakkor most azt érzékeli a kívülálló, hogy a fehérváriak hét bajnokin egyetlen pontot sem szereztek, miközben a csatár négy újpesti bajnokiján öt gólt szerzett – tehát nyilvánvalóan segíthetett volna a tengermély gödörbe pottyant piros-kékeknek.

Csakhogy ez aligha így működik… Amióta Kenan Kodro megérkezett Fehérvárra, Budu Zivzivadze háttérbe szorult. A szakmai döntés szerint a bosnyák csatár jobb futballista, mint a grúz, és hiába játszik élete formájában ma már Újpesten az utóbbi, érthető, ha a Vidi Kodróban bízott jobban. Utólag már mindenki okosabb, de ettől még igaz, hosszabb távon az győz, aki előre is jó érzékkel ad vagy enged el játékost. A klub persze olyan mély hullámvölgybe került, annyira nem sikerül neki semmi, hogy ha a mosónőt adja kölcsön, az is gólokat lőtt volna máshol…

A támadó története azonban önmagában is izgalmas.

Mert sokadszorra is kiderül, hogy a legjobb játékos sem képes jól teljesíteni, ha nem érzi magát komfortosan, nem érzi a bizalmat – Zivzivadze Újpesten gyorsan otthonra lelt, sokkal szívesebben megy edzésre. Felszabadult, befogadták, és nemcsak edzői, a társak is bíznak benne, ez pedig szárnyakat adott neki. A történet másik szála az Újpesté: a támadó mellett Vincent Onovo is jókor érkezett vissza a Megyeri útra, az ősszel erősen csikorgó gépezet e két játékossal megerősödve máris olajozottan működik. Könnyen rávághatnánk, nem kellett tehát sok ahhoz, hogy a lila-fehérek elinduljanak felfelé a tabellán (ha csak a 2022-es eredményeket néznénk, bajnokesélyes lehetne Milos Kruscsics csapata), de ennél azért összetettebb a dolog. Az biztos, hogy egy gólerős támadó nagyon kellett a keretbe, és nagyon jó ütemben csapott le az Újpest Zivzivadzére – aki már akkor is megszolgálta a bizalmat, ha több gólt már nem szerez ebben a bajnokságban.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Hatvan perc kerestetik – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 23:51

Szobo vs Salla – Bodnár Zalán jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.02.27. 23:21

Jöhet a nagy hal! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.02.26. 23:27

Tűzkészültség – Deák Zsigmond jegyzete

Egyéb egyéni
2026.02.25. 23:58

A sport sem úszta meg – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2026.02.25. 00:13

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05

Játszik az ETO! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.02.22. 23:41

Nem örülünk, Vincent – Bodnár Zalán jegyzete

Minden más foci
2026.02.21. 23:44
Ezek is érdekelhetik