Az Albert utáni korszak 2. legeredményesebb játékosa távozott a Fraditól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.06. 14:42
null
1974 óta csak Nyilasi Tibor szerzett több gólt az NB I-ben, a Ferencvárosban Böde Dánielnél (Fotó: Balogh László)
A 2012-ben Paksról szerződtetett, és most oda visszatérő Böde Dániel távozásával egy korszak lezárul a Ferencvárosnál. Az aranylabdás, 351 bajnoki meccsen 256 gólt szerző Albert Flórián visszavonulását követő 45 év (Albert 1974-ben játszotta az utolsó meccsét az NB I-ben) második legeredményesebb ferencvárosi játékosa távozik most az Üllői útról, ami az NB I-es gólok számát illeti.

Böde góljainak lajstromba vételét azzal kezdenénk, hogy 2012 óta, mióta a Fradiban futballozik, a most befejeződött évadban fordult elő először, hogy 10 gól alatt zárt, miközben ezt megelőzően egymás után hat idényben lőtt tíznél több gólt az NB I-ben (a Fradi előtt a Paksban két legalább tízgólos szezonja volt), erre a 2010-es években senki sem volt képes rajta kívül. Ráadásul a mostani volt a második idény az elmúlt hét évből, amikor nem ő szerezte a Ferencváros legtöbb gólját. Nem véletlenül nyilatkozta azt egyszer az NSO Tv-nek, hogy minden évben hoznak egy támadót helyére, aztán mégis mindig ő játszik – persze mert öt éven keresztül mindig ő szerezte a legtöbb gólt a Fradiban, az NB I-ben.

BÖDE BAJNOKI GÓLJAI A FRADIBAN
2012–2013 30 meccs/17
2013–2014 29/11
2014–2015 29/13
2015–2016 31/17
2016/2017 29/11
2017–2018 29/13
2018–2019 23/ 7

A 2015–2016-os idényben a 17 találata (két idényben is 17 gólig jutott, de ennél többet egy évadban még nem szerzett) gólkirályi címet is eredményezett Bödének. Húsz év után ő lett az első ferencvárosi gólkirály az NB I-ben (igaz, Igor Nicsenko úgy végzett a góllövőlista élén, hogy a találatai nagyobb részét még az őszi szezonban szerezte, a Stadler játékosaként), és több mint hét év után (2005 decemberét követően) ő volt az első válogatott játékosa az FTC-nek, 2013. február 6-án, Fehéroroszország ellen mutatkozhatott be a nemzeti csapatban.

Böde 2012. június 23-án, a Maglód ellen 5–0-ra megnyert Gajda István-emlékmeccsen lépett pályára először díjmérkőzésen a Ferencváros színeiben, és rögtön gólt szerzett. Utolsó mérkőzése idén május 19-én volt a Fradiban, a bajnokság záró fordulójában, a Puskás Akadémia ellen (1–1). A két dátum között összesen 297 találkozón játszott, és 131 gólt szerzett a zöld-fehéreknél. Bajnoki mérlege: 200 mérkőzésen 89 gól.

Ha csak az FTC-ben szerzett NB I-es találatokat nézzük, Böde a 10. helyet foglalja el a ferencvárosi játékosok örökrangsorában. Akik megelőzik: Mike István (93 gól), Pataki Mihály (111), Deák Ferenc (121), Nyilasi Tibor (132), Schlosser Imre (199), Takács II József (209), Toldi Géza (213), Albert Flórián (256) és az első helyezett Sárosi György dr. (350).

A listából kiderül, hogy az elmúlt 45 évben az NB I-ben csak Nyilasi Tibor szerzett nála több gólt, 132-t. Azért kell hangsúlyozni, hogy az NB I-ben, mert az NB II-es meccseket is figyelembe véve Lipcsei Péter 100 gólig jutott, de a középpályás ebből 25-öt a másodosztályban ért el.


AZ ALBERT FLÓRIÁN UTÁNI KORSZAK LEGEREDMÉNYESEBB FERENCVÁROSI JÁTÉKOSAI AZ NB I-BEN

NB I-es meccs/gól
Nyilasi Tibor 243/132
Böde Dániel 200/ 89
Pogány László 235/ 76
Lipcsei Péter 360/ 75
Szokolai László 167/ 74
Fischer Pál 120/ 49
Gera Zoltán203/ 47
Ebedli Zoltán313/ 47
Dzurják József 105/ 46
Wukovics László 105/ 46

Az adatok forrása: tempofradi.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik