Átigazolás: „NB I-es élcsapatok is érdeklődnek Beke Péter iránt”

P. K.P. K.
2023.05.17. 12:25
null
Beke Péter a Vasas ellen játszotta a legjobb meccsét ebben az idényben – a Magyar Kupa elődöntőjében az ő három góljával győzött 3–0-ra a Budafok (Fotó: Árvai Károly)
A nyár egyik hazai átigazolási slágertémája lehet az NB II-es Budafok csatárának, a 22 éves Beke Péternek a jövője, aki 35 tétmeccsen 21 gólt szerzett ebben az idényben, ami után az lenne a meglepetés, ha a következő idényben is a másodosztályban futballozna. 

 

 

Az NB II-es Budafok csatára, Beke Péter múlt héten nyilatkozott arról, szeretné kipróbálni magát az NB I-ben. Erre a jelek szerint minden esélye meg is lesz azután, hogy az NB II-ben 30 bajnokin 15 gólt szerzett, a Magyar Kupában pedig öt mérkőzésen hat góllal segítette a döntőig menetelő Budafokot.

„NB I-es élcsapatok is érdeklődnek Beke Péter iránt, ami érthető az eddigi teljesítménye láttán. Olyan együttest szeretnénk választani, amelynél töretlen maradhat a fejlődése és reális esélye lehet a válogatottságra is. A jövőjéről szóló tárgyalásokat legkésőbb júniusban szeretnénk lezárni, hogy a nyári felkészülést már az új csapatában kezdhesse meg” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a játékos képviselője, Márkus Gyula.

A menedzser ugyanakkor hangsúlyozta, a csatárt 2025-ig szerződés köti jelenlegi klubjához, így csak olyan ajánlat jöhet szóba, amely a játékosnak és a Budafoknak is megfelelő, a kérőknek előbb a budafokiakkal kell megegyezniük az átigazolásról.

 

Legfrissebb hírek

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 17:37

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 11:54

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33