A Fradi ellen még a Chelsea-nek sem sikerült az, ami az Újpestnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.25. 15:16
null
Az NB I-es mérkőzésekhez képest kiváló iramú találkozót hozott a derbi (Fotó: Veres Viktor)
A labdarúgó NB I múlt heti, 31. és 32. fordulóját követő, szokásos hét eleji visszapillantónkban egyrészt az FTC–Újpest (2–2) derbire fókuszálunk, amelyen a lilák olyan tettet hajtottak végre, amilyet korábban a Groupama Arénában még egyik ellenfélnek sem sikerült – még ha győzelmet nem is ünnepelhettek. Emellett új gólcsúcsot és korrekordot is feljegyezhettünk a legutóbbi két kör után.

AZ NB I-BEN AZ IDÉN CSAK AZ ÚJPEST VERETLEN A GROUPAMA ARÉNÁBAN

Jó iramú, hajtós, harcos mérkőzést hozott a Fradi–Újpest derbi, és mindkét fél igazságos döntetlenként értékelte a 2–2-es végeredményt.

A 32. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA
Hermány (Vasas) –Mészáros N. (Debrecen), Korcsmár (Vasas), Baráth (Bp. Honvéd) – Nego (Videoton), Papp K. (Paks), Suljic (Videoton), Radó (Ferencváros) – Takács T. (Debrecen), Lencse (Újpest), Gaál B. (Haladás).
A 31. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA
Hermány (Vasas) – Bényei (Békéscsaba), Juhász R. (Videoton), Bobál D. (Bp. Honvéd), Stopira (Videoton) – Windecker (Újpest), Kamber (Bp. Honvéd) – Gaál B. (Haladás), Jovanovic (Debrecen), Halmosi (Haladás) – Takács T. (Debrecen).

A vendég újpestiek – annak ellenére, hogy kétgólos előnyt herdáltak el – nem lehetnek elégedetlenek az iksszel, s tekintettel arra, hogy az ősszel Mbaye Diagne góljával 1–0-ra nyertek a Fradi vendégeként, azzal büszkélkedhetnek, hogy a 2015–2016-os bajnokságban egyedüli csapatként győztek a Groupama Arénában, sőt egyedüliként maradtak veretlenek az Üllői úti stadionban.

Ráadásul a Groupama Aréna történetében egyedüliként a lilák tudtak két góllal vezetni (a múlt szombati derbin), ez még a Chelsea-nek sem sikerült a 2014-es, augusztusi megnyitón – a londoniak 0–1-ről fordítva győztek 2–1-re.

Az Európa-ligában (Zeljeznicar) és a Magyar Kupában (Videoton) becsúszott egy-egy vereség otthon a Fradinak, az NB I-ben viszont pályaválasztóként csak az Újpesttől kapott ki és csak az Újpestet nem tudta legyőzni – a másik tíz NB I-es csapatot legalább egyszer megverte a Groupama Arénában (DVTK 3–1, 2–2, MTK 2–0, 2–2, Paks 2–0, 5–2, Bp. Honvéd 2–1, 2–1, Puskás AFC 2–0, 4–0, Békéscsaba 1–0, Haladás 3–1, Vasas 5–1, DVSC 3–0, Videoton 1–0).

A Honvéd mellett az Újpest volt képes arra, hogy ebben a kiírásban mind a három bajnokiján gólt szerezzen a Fradi ellen, sőt, mind a három meccsén vezetett is a zöld-fehérek ellen (ez az Újpest mellett csak a Honvédnak sikerült ebben az idényben) – a magyar mezőnyben leginkább a lila-fehéreken lehetett azt látni, hogy az egymás elleni összecsapásokon jelentős erőfeszítésre tudják kényszeríteni a Ferencvárost.

Az M4 Sport Góóól! című műsorában is elemezték kollégáink, mi lehet az oka annak, hogy az Újpest az FTC ellen ilyen hatékonyan futballozik, miközben a jóval szerényebb képességű gárdákkal szembe kerülve gyakorta csak szenved. Megemlítették, hogy a csapatok többsége a lila-fehérek ellen sok esetben a kapuja elé behúzódva védekezik, és a szervezett hátsó alakzat feltörése nehézséget okoz az újpestieknek, akiknek ilyenkor nincs kellő területük a gyors támadásvezetésekre. A Ferencváros viszont nemhogy nem áll be védekezni ellenük, hanem támad, éppen ezért az Újpest előtt nyílik terület arra, hogy gyors akciókat indítson – ilyenekből alakított ki helyzeteket és szerzett gólt a vendégcsapat szombaton is.

Megemlíthetünk azonban egy másik okot is, ez alighanem a „fejekben” keresendő. Az Újpest több meccsén is úgy tűnt, hogy a játékosok egy része – leginkább a légiósok tartoznak ide –nem minden esetben teszi oda magát, sok esetben kényelmesen elfutballozgatva várja azt, hogy majd csak szerez egy gólt a csapat, s azzal meg is lesz a meccs.

Ebből rendszerint az lett, hogy gólt kaptak a lila-fehérek, aztán futhattak az eredmény után, és örülhettek, ha sikerült nagy nehezen pontot menteniük. A Fradi ellen viszont mintha egészen más Újpest lépne pályára, mentálisan sokkal erősebbek, élesebbek, harcosabbak a játékosok, a derbire – ahogy mondani szokták – „felszívják” magukat a labdarúgók, ennek is köszönhető, hogy kiegyenlített mérkőzéseket játszanak a Ferencvárossal, és ebben a győzelem lehetősége is benne van.

Nem véletlenül jegyezték meg az újpesti szurkolók a szombat esti derbi után, hogy ha a Békéscsaba, a Vasas, a Puskás Akadémia vagy a Paks ellen csak megközelítőleg ilyen elánnal, harcossággal futballoztak volna kedvenceik, akkor az Újpest nem a hatodik helyen állna a bajnokságban, hanem jóval előrébb...

Dicséret illeti a Ferencvárost is, a zöld-fehérek erejét jelzi, hogy tartalékosan is képesek voltak 0–2-ről visszajönni a meccsbe, beszorították az Újpestet, igaz, az egyenlítést követő csaknem negyven percben már nem bírtak olyan nyomást helyezni a lila-fehérekre, mint előtte hosszú percekig, és Radó kapura kanalazásán kívül említésre méltó helyzetük nem akadt. Az Újpest előtt ellenben kontrából – például Andrics vagy Hazard remek szólója után – több lehetőség is adódott, de ezek a helyzetek nemcsak a kapu előtt, hanem a mérkőzés videós összefoglalójából is kimaradtak…

A SORS ÉS CSERTŐI TETT ARRÓL, HOGY NE KIRÁLY LEGYEN A LEGÖREGEBB

Király Gábor, a Haladás kapusa hétről-hétre abban a tudatban lépett pályára, hogy ő a jelenlegi NB I-es mezőny legidősebb labdarúgója. Egészen szombatig így is volt, ám ekkor a sors közbeszólt. A Paks két kapusa, Székely György és Molnár Péter sérülés miatt nem tudta vállalni a szombathelyiek elleni mérkőzést, így Csertői Aurél a tolnaiak harmadik számú kapusát, Csernyánszki Norbertet állította be a kezdőcsapatba. Ezzel „megdőlt" Király szezonrekordja, az 1976. február 1-jén született Csernyánszki ugyanis kereken két hónappal idősebb a Haladás 101-szeres válogatott kapusánál.

Csernyánszki ebben a szezonban eddig csupán egy tétmeccsen, az augusztus 12-én lejátszott Maglódi TC–Paksi FC (1–6) Magyar Kupa-találkozón védett, az NB I-ben legutóbb több mint egy évvel ezelőtt, 2015. április 4-én (DVTK–Paks 1–2) állt a kapuban. Érdekesség, hogy a szombati volt az első olyan meccse, amelyen az ellenfél kapujában Király Gábor állt. Csernyánszki huszonegy évesen tagja volt a Gázszer FC NB I-be feljutó csapatának, éppen akkor lett belőle élvonalban szereplő együttes tagja (1997 nyarán), amikor Király Gábor Berlinbe szerződött, így „elkerülték" egymást. Ráadásul Csernyánszki a Gázszerben két és fél év alatt egyetlen élvonalbeli meccsen sem védett, az első osztályban 2000 májusában, a Siófok kapusaként debütált.

A Paksot már nemcsak kapusként, hanem kapusedzőként is szolgáló Csernyánszki a tavaszi szezonban a második nagy visszatérő, korábban a Vasas erőnléti edzője, Ferenczi István „változott vissza" szakmai stábtagból labdarúgóvá.

AZ EDZŐKNEK NEM NAGYON MEGY AZ ELSŐ NB I-ES CSAPAT ELLEN

A 29. fordulóban Mészöly Géza csapata a Vasas ellen lépett pályára, két héttel ezelőtt Teodoru Vaszilisz a DVTK ellen készítette fel játékosait, a múlt szerdán Egervári Sándor a Honvéd ellen irányította együttesét, a hétvégi fordulóban Csertői Aurél a Haladás, Szíjjártó István a Vasas elleni meccsen ült a kispadon.

Tudják, mi a közös a felsorolt esetekben?

Mind az öt szakvezetőnek a megszokottnál különlegesebb, nosztalgikusabb volt a mérkőzés, az ellenfél ugyanis az a csapat volt, amelyben játékosként életük első NB I-es mérkőzését játszották.
Ennek kapcsán megnéztük, hogy ebben a szezonban ezek az edzők milyen eredményeket értek el első élvonalbeli csapatuk ellen.

A korelnök Egervári Sándor 1972-ben debütált az NB I-ben a Bp. Honvéd labdarúgójaként. Most a DVTK vezetőedzője, a diósgyőri csapatot ebben a kiírásban háromszor irányította a kispestiek ellen, egy 2–1-es győzelem és két 2–1-es vereség a mérlege.

Mészöly Géza 1985-ben a Vasas játékosaként mutatkozott be az élvonalban, a Haladás szakembereként három meccsen ült a kispadon az angyalföldi együttes ellen, amellyel előbb ikszelt (1–1) a Szombathely, majd 1–0-ra kikapott tőle, legutóbb viszont 2–1-re legyőzte.

Csertői Aurél a Haladás futballistájaként 1989-ben játszotta első NB I-es mérkőzését. A Paksot irányító tréner is háromszor meccselt ebben az idényben korábbi csapata ellen (amelynél vezetőedzőként sikeres volt, 2009-ben bronzérmet nyert), és csak egyszer tudott győzni (2–0), kétszer kikapott (0–1, 2–3).

Teodoru Vaszilisz 16 és fél évesen, 1979 tavaszán – rögtön góllal – debütált a DVTK-ban. A szakembert a tavaszi szezon előtt nevezték ki az MTK vezetőedzőjének, és eddig egyszer, április 9-én irányította együttesét a diósgyőriek ellen, az MTK–DVTK találkozó 0–0-ra végződött.

Szíjjártó István az NB I legfrissebben kinevezett vezetőedzője, egy héttel ezelőtt lett a Puskás AFC trénere. Csapata a hétközi fordulóban idegenben 1–0-ra legyűrte az MTK-t, szombaton viszont a Fáy utcában 1–0-ra kikapott az angyalföldiektől. Szíjjártó 1984-ben a Vasas labdarúgójaként debütált az NB I-ben, a hétvégén tehát korábbi csapata ellen meccselt, de nem járt sikerrel. A PAFC az utolsó fordulóban a Honvédot fogadja, Szíjjártó számára az a meccs is különleges lehet, hiszen játékosként a Honvédban is szerepelt, az 1988–1989-es szezonban bajnok és kupagyőztes lett a kispestiekkel.

Ha már az edzők korábbi csapatait említettük, meg kell jegyezni, hogy a mögöttünk hagyott héten több játékos is gólt szerzett előző csapata ellen. A hétközi fordulóban Halmosi Péter (Haladás) a Debrecen, Windecker József (Újpest) a Paks, Djordje Kamber (Bp. Honvéd) a Diósgyőr kapujába talált be, és ide sorolhatjuk az ifistaként a Vasasban is szereplő, békéscsabai Vaskó Tamást is, aki az angyalföldiek ellen egyenlített.

A szombati fordulóban folytatódott ez a széria: a DVSC támadója, Takács Tamás előző (egyben első) NB I-es csapatának, a DVTK-nak köszönt be, a Videoton csatára, Tischler Patrik szintén első élvonalbeli klubja, az MTK ellen volt eredményes, Varga Roland (FTC) az Újpest kapuját vette be, míg a kispesti Dusan Vasziljevics góljával megpecsételte első magyarországi együttese, a Békéscsaba sorsát.

EGYÉB LEGEK, ÉRDEKESSÉGEK

Gólcsúcs. A 32. fordulóban született a legtöbb gól az NB I 2015–2016-os szezonjában. Eddig a 12. forduló jelentette a csúcsot 21 góllal, ezúttal viszont 22 találat esett.

A hét gólja. Ezt a „versenyt” nálunk most Tischler Patrik, a Videoton Felcsútról kölcsönvett játékosa nyerte, aki 28 méteres szabadrúgásból talált be az MTK kapujába. (Milyen érdekes, hogy Tischlerhez hasonlóan a Puskás Akadémia másik kölcsönadott csatára, Lencse László is gólt lőtt múlt szombaton, miközben a bennmaradásért küzdő PAFC 1–0-ra kikapott a Vasastól.)

Vaskó Tamás góljai sem tartották bent a Békéscsabát. A 32 éves válogatott védő három gólt szerzett ebben a szezonban az NB I-ben, ebből kettőt a 30. és a 31. fordulóban. Előbb az ő fejes góljával verte meg az Előre a Puskás Akadémiát, majd ugyancsak fejes góllal pontot mentett a Vasas ellen. A piros-kékekkel szemben az NB I-ben 11. mérkőzésén harmadszor volt eredményes, és egyik találkozón sem győzött aktuális klubja. A 32. fordulóban Kispesten a Honvéd vendégeként már nem sikerült a kapuba találnia Vaskónak, csapata 2–1-re kikapott, ezzel biztosan búcsúzik az NB I-től.

A hét negatív hőse. Az elmúlt egy hét másik békéscsabai főszereplője Laczkó Zsolt volt, aki a Vasas ellen öngólt vétett (bajnoki meccsen pályafutása során először), majd a Bozsik-stadionban előbb vezetéshez juttatta csapatát, majd a meccs hajrájában reklamálásért piros lapot kapott. Azóta elismerte, hogy meglökte Pintér Csaba játékvezetőt, egyúttal bejelentette, hogy az NB II-ben nem marad, biztosan távozik Békéscsabáról.

A hét csapata. A legutóbbi két fordulót két csapat, a Honvéd és a Videoton tudta hat ponttal zárni. A két klub közül azért a Videotont választottuk a hét legjobbjának, mert a bajnok Ferencvárost és az éremért harcoló MTK-t tudta megverni Horváth Ferenc csapata, utóbbit 5–0-ra, és ezzel lépéselőnybe került a kék-fehérekkel a dobogóért folytatott versenyben.

A hét játékosai. Ezt a címet ezúttal megosztva ítéltük oda a Vasas kapusának, Hermány Bencének és a Haladás támadójának, Gaál Bálintnak. Előbbi a Békéscsaba és a Puskás Akadémia ellen több bravúrral járult hozzá, hogy a két riválissal szemben négy pontot szerzett a csapata, míg utóbbi győztes gólt szerzett a Haladás ellen, előtte pedig a DVSC-vel szembeni 2–2 alkalmával is betalált.

A hét kimaradt helyzete. A ferencvárosi Busai Attila a Videoton ellen néhány lépésről vágta fölé Nagy Dominik beadását.

32. FORDULÓ
Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Nézőszám
Április 23., szombat
Videoton–MTK 5–0
Andó-Szabó Sándor
1933
Paks–Haladás 2–3
Karakó Ferenc
1114
Honvéd–Békéscsaba 2–1
Pintér Csaba
1284
Vasas–Puskás Akadémia 1–0
Farkas Ádám
3286
Debrecen–DVTK 3–1
Szabó Zsolt
3286
Ferencváros–Újpest 2–2 Kassai Viktor
11 267
A bajnokság állását itt nézheti meg!
31. FORDULÓ
Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Nézőszám
Április 19., kedd
20.00
Békéscsaba–Vasas 1–1
Karakó Ferenc
3754
Április 20., szerda
18.00Haladás–DVSC-Teva 22
Erdős József
1327
19.00
MTK–Puskás Akadémia 01
Vad II István 521
19.00
Újpest–Paks 11
Berke Balázs
1048
19.00
DVTK–Honvéd 1–2Iványi Zoltán
3340
20.00
Videoton–Ferencváros 1–0Solymosi Péter
2112
A bajnokság állását itt nézheti meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik