NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

K. Zs.K. Zs.
2026.06.29. 11:33
null
Németh Erik (Fotó: fcajka.hu)
Zajlik a felkészülési időszak a labdarúgó NB II-ben, íme, három átigazolási hír!

AJKA: a napokban beszámoltunk arról, hogy Németh Erik távozott a Soroksárról – most már tudjuk, hogy a zöld-fehéreknél folytatja. A védőként és középpályásként is bevethető 26 éves játékos Zalaegerszegen nevelkedett, egy évet Szlovéniában, az NK Naftánál töltött, majd fél évig Szentlőrincen, az elmúlt három és fél évben pedig Soroksáron futballozott.

BVSC: már két felkészülési mérkőzésen (Majos, Budafok) pályára lépett Papp Csongor a zuglói csapatban, utóbbin gólt is szerzett, és immár be is jelentették a szerződtetését. A 21 éves szélső a szombathelyi Illés Akadémián és a ZTE-nél nevelkedett, utóbbiban Magyar Kupát nyert, 2025 őszén négy gólpasszt osztott ki a neki jutó 11 NB I-es mérkőzésen, majd a tavaszt kooperációs kölcsön keretében Ajkán töltötte.

KOZÁRMISLENY: a baranyaiak bejelentették Oroszi István távozását. Az FTC utánpótlásából kikerülő, most 25 éves kapus Soroksáron és Budafokon védett, 2024 januárjában igazolt a Kozármislenybe, amelyben 11 NB II-es mérkőzésen állt a kapuban.

 

Legfrissebb hírek

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
21 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00