Szerződést hosszabbított a saját nevelésű védő az NB II-es Honvéddal

F. B.F. B.
2026.02.20. 13:10
null
Szabó Alex további két évig a Honvédban futballozhat (Fotó: honvedfc.hu)
A 23 éves Szabó Alex két évvel, 2028-ig meghosszabbította szerződését a labdarúgó NB II-ben éllovas Budapest Honvéddal – számolt be róla a klub honlapja.

Szabó Alex Jászárokszállás, majd Gyöngyös érintésével 2018-ban szerződött Kispestre. Első idényében az U17-es és U19-es csapatokban futballozott, onnantól kezdve pedig töretlen útja vezetett a felnőtt csapatig. A 2020–21-es kiírásban az NB I-ben (Budapest Honvéd FC–Mezőkövesd Zsóry 1–1) és a Magyar Kupában is debütált. Következő idényét az NB II-ben szereplő Szolnoki MÁV-nál töltötte kölcsönben, majd ismét Kispesten kezdte meg a felkészülést, s a 2022–23-as kiírástól kezdődően folyamatosan egyre többször követelt helyet magának a Honvéd kezdőcsapatában. 

A 16-szoros U-válogatott védő eddig összesen 99 tétmérkőzésen (18 NB I-es, 72 NB II-es bajnoki, 9 Magyar Kupa) lépett pályára a Honvéd színeiben. 

Január végén megkeresett a klub, hogy szeretne velem hosszabbítani – ecsetelte a védő a klubhonlapon. – Nem sokat gondolkodtam rajta, mert a felvázolt tervek és a célok nagyon tetszettek és tudtam azt is, hogy jó helyen vagyok jelenleg. Régebb óta itt futballozom, pontosan tudom, hogy megtiszteltetés ekkora klubban játszani. Ha csak a történelmet nézem, hatalmas klubról van szó, ezt a szurkolóink is hétről hétre alátámasztják, mi viszont a jelenben is szeretnénk minél nagyobb sikereket elérni.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezett: Kocsis Gergely (Putnok kölcsönből vissza), Varga Kevin (Nyíregyháza)
Távozott: Somogyi Ádám (Videoton – kölcsönbe), Szabó Ákos (Szeged-Csanád GA)

 

Legfrissebb hírek

NB I: debreceni távozók, új légiósok Győrben és Nyíregyházán – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 13:59

Két portugál klub monitorozza az U19-es válogatott Vörös Barnát – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.07.18. 08:33

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Engedett a kluboknak az MLSZ, nem kell vasárnap játszaniuk a csapatoknak az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.07.16. 20:03

Az MTVA 6 milliárd forintot fizet a magyar meccsek közvetítési jogaiért

Labdarúgó NB I
2026.07.16. 15:21

Szoboszlai Dominik új szerződést kap a Liverpoolnál, közel az aláírás – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.16. 14:57

MTK: megsérült egy csatár, Zsóri Dániel visszatér Budapestre – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.07.16. 14:46

NB II: magyar válogatott csatár Karcagon, fehérvári támadó Szegeden, 17 nyári igazolás Csákváron

Labdarúgó NB II
2026.07.16. 12:32