NB II: a Videoton újabb játékost igazolt Újpestről

P. K.P. K.
2025.07.23. 07:45
null
Svékus Olivér kölcsönbe került Fehérvárra (Fotó: vidi.hu)
A Videoton FC Fehérvár kedden bejelentette, hogy kölcsönvette az Újpest FC 18 éves kapusát, Svékus Olivért.


 

Korábban már írtunk róla, hogy a 18 éves Svékus Olivér próbajátékon Fehérváron szerepel, edzőmeccseken is játszott, kedden pedig bejelentették a szerződtetését. Újpestről kölcsönbe érkezett az NB II-es Videoton FC Fehérvárhoz.

Svékus Kőbányán kezdett el futballozni, majd 2020-ban igazolt az Újpest utánpótlásába, az előző két idényben már a lilák NB III-as csapatában is szerepelt, és az Újpest nyolc meccsre az NB I-ben is nevezte, de az élvonalban még nem lépett pályára. Dékei Márk után Svékus Olivér a második játékos ezen a nyáron, aki Újpestről került Fehérvárra.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC FEHÉRVÁRNÁL
Érkezett: Bobál Gergely (Ajka), Dékei Márk (Újpest – kölcsönbe), Kálnoki-Kis Zsombor (NK Nafta – Szlovénia), Kemenes Botond (Veszprém – kölcsön után végleg), Kocsis Bence (Paks, legutóbb BVSC, kölcsönben), Kocsis Dominik (Puskás Akadémia, legutóbb Tiszakécske, kölcsönben), Kocsis Gergő (DVSC), Kojnok Zsolt (Mezőkövesd), Kovács Krisztián (Paks), Murka Benedek (Csákvár), Menyhárt Zsombor (Csákvár), Ominger Gergő (Puskás Akadémia – ismét kölcsönbe), Papp Milán (Kecskemét – kölcsönbe, legutóbb Gyirmót, kölcsönben), Rostás Szilárd (Békéscsaba II),  Svékus Olivér (Újpest – kölcsönbe), Szimeon Petrov (bolgár, Slask Wroclaw – Lengyelország, kölcsön után végleg), Tiefenbach Dániel (Bregenz – Ausztria), Vajda Roland (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Varga Roland (Paks)
Távozott: Dala Martin (Puskás Akadémia), Holender Filip (magyar-szerb, Vasas – kölcsönből vissza, onnan ?), Huszti András (ZTE – kölcsönből vissza), Kalmár Zsolt (?), Katona Mátyás (Nyíregyháza), Alekszandre Kalandadze (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia, kölcsönből vissza, onnan Wisla Plock – Lengyelország), Lirim Kastrati (koszovói-albán, ?), Kovács Mátyás (MTK – kölcsönből vissza), Bohdan Melnik (ukrán, Kisvárda), Ivan Milicevic (bosnyák-horvát, Horsens – Dánia), Pető Milán (Paks), Ivan Saponjics (szerb, DVTK), Kristian Sekularac (svájci-angol, ?), Nicolás Stefanelli (argentin, Defensa y Justicia – Argentína), Szabó Bálint (Paks – kölcsönből vissza, onnan FK Csíkszereda – Románia

 

Legfrissebb hírek

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
14 órája

Szerződést hosszabbított fiataljával az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
15 órája

Márton Gábor sportigazgató lett az NB II-es Szentlőrincnél – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.03.19. 16:19

Urblík József: Örülnék, ha ez a jó formám a pályafutásom végéig tartana

Labdarúgó NB II
2026.03.18. 11:42

Edzőváltás az NB II-es Szentlőrincnél, Visinka távozott, Márton érkezhet

Labdarúgó NB II
2026.03.17. 14:33

A Vasas megnyerte a rangadót Mezőkövesden, óriási lépést tett a feljutás felé

Labdarúgó NB II
2026.03.16. 21:50

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 06:57

Bese Barnabás: Dárdai érkezésével folyamatosan lépkedünk előre

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 19:08
Ezek is érdekelhetik