Magyar Kupa-győztes csatárt is igazol a Dorogi FC

P. K.P. K.
2025.06.26. 10:37
null
Tischler Patrik (balra) a 2024–2025-ös idényben tíz gólt szerzett az NB III-as Bicskében (Fotó: facebook.com/bicskeitc)
A Nemzeti Sport értesülései szerint újabb rutinos, korábbi NB I-es játékost szerződtet a harmadosztályú Dorogi FC.

 

Korábban már írtunk róla, hogy az NB III-as Doroghoz szerződött a 36 éves Barczi Dávid és játékos-pályaedzőként a 36-szoros válogatott Koman Vladimir is. A következő közismert szerzemény pedig az Újpesttel 2018-ban Magyar Kupát nyert csatár, Tischler Patrik, aki az NB I-ben játszott az MTK-ban, a Puskás Akadémiában, a Videotonban, az Újpestben, a Honvédban, Kisvárdán és Debrecenben is, 248 NB I-es meccsen 62 gólt szerzett. 

A 33 éves csatár (júliusban tölti be a 34. életévét) a 2024–2025-ös idényben az NB III-as Bicskében 24 meccsen tíz gólt szerzett. A dorogiak már megállapodtak vele, hogy az új idényt náluk kezdi, a héten be is kapcsolódik a nyári felkészülésbe, Bücs Zsolt vezetőedző csapatánál. 

A héten arról is beszámoltunk, hogy a Dorogi FC együttműködési megállapodást kötött a Budapest Honvéddal és július 1-jétől Zsivótzky Gyula lesz a klub szakmai igazgatója. A játékoskerettel kapcsolatos változás még, hogy csatlakozott kerethez Érdről a 22 éves kapus, Tóth Gábor, a Kelen SC-től a középpályás Erdei András, Budaörsről pedig a védő Szamosi Tamás. 

Labdarúgó NB II
2025.06.24. 10:31

A Honvéddal kötött együttműködést a Dorog, újabb játékosok is érkeztek

Zsivótzky Gyula szakmai igazgatóként fogja segíteni az NB III-as csapatot, amely elkezdte a felkészülést.

 

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
4 órája

Íme, a 28. NB I-es forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
11 órája

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
12 órája

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:54

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 21:30

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 20:55

Corbu duplájával nyert a Ferencváros Debrecenben

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 18:54

Nebojsa Vignjevics: Az utolsó hét-nyolc percben minden összedőlt...

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 17:56
Ezek is érdekelhetik