Bejelentette a svájci ötödosztályból érkező csatár szerződtetését a Budapest Honvéd

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.02.19. 19:42
Kántor Kevin a Honvédhoz szerződött (Fotó: honvedfc.hu)
A Nemzeti Sport korábban már beszámolt az átigazolásról, szerdán pedig hivatalossá vált, miután a labdarúgó NB II-ben utolsó előtti helyen álló Budapest Honvéd bejelentette, hogy szerződtette a 24 éves támadót, Kántor Kevint.

Kántor Kevin Sydney 2000. október 3-án született az olaszországi Cuneóban. A 24 éves támadó külföldre igazolását megelőzően a Kaposvári Rákóczi utánpótlásában, a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémián pallérozódott. A somogyiakat elhagyva először Olaszországban, az AS Roma, majd az AC Milan utánpótlásának fiókcsapataiban futballozott. Először az Atletico Vescovio csapatánál kapott felnőttszerződést, majd a Monte Spertolihoz igazolt, ahol Toszkán Kupát és bajnokságot nyert a gárdával. Ezt követően Svájcba szerződött, ahol az AC Taverne, a Colina D’Oro, legutóbb pedig az ötödosztályú Malcantone együttesében szerepelt.

„Döntésem meghozatalakor szimpatikus volt számomra a klub által felvázolt projekt. Tisztában vagyok vele, hogy Magyarországon a Honvédnak van az egyik legnagyobb történelme és szurkolótábora. Bízom benne, hogy minél hamarabb megkapom a lehetőséget a mestertől, és bebizonyíthatom mindenkinek, hogy nagy hasznára válhatok a csapatnak a jövőben” – mondta el a klub hivatalos oldalának Kántor Kevin.

Arról nem számolt be a Honvéd, hogy mennyi időre írt alá a csapat hetedik téli érkezője.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezett: Baki Ákos (Nyíregyháza), Csonka Bonifác (szabadon igazolhatóként, legutóbb Szombathelyi Haladás), Csontos Dominik (ZTE), Földi Dominik (Paks), Kántor Kevin (FC Malcantone – Svájc), Pinte Patrik (szlovák-magyar, Nyíregyháza – kölcsönbe), Rácz Gergő (MTK)
Távozott: Átrok Zalán (Kozármisleny – kölcsönbe), Benczenleitner Barna (Nyíregyháza), Dúzs Gellért (Budafok – kölcsönbe), Gyetván Márk (Paks), Kocsis Gergely (Kozármisleny – kölcsönbe), Lőrinczy Attila (Mezőkövesd), Rácz Balázs (Békéscsaba – kölcsönbe)

 

Legfrissebb hírek

Egy év után újra nyert hazai pályán a Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Labdarúgó NB II
20 órája

Kovács Patrik a Vasasnak is bizonyítaná, érdemes számolni vele

Labdarúgó NB II
21 órája

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.11.02. 21:20

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 19:15

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 18:50

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:56

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:55

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 12:51