Spanyolország: a Valladolid egy év után visszajutott az élvonalba

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.27. 07:38
(Fotó: Real Valladolid)
Parádés vasárnap estéje volt a spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (La Liga 2 vagy Segunda División de Espana) szereplő Real Valladolid szurkolóinak, hiszen a 41., utolsó előtti fordulóban a Villareal B elleni 3–2-s győzelemmel eldőlt, hogy a csapat egy év után visszajut a La Ligába.

A Real Valladolid a 86. percig 2–1-s hátrányban volt a kiesés ellen küzdő Villareal B ellen hazai pályán, de jött Mesegeuer Cavas, majd Mamadou Sylla, s góljaikkal a ráadásban megfordították a találkozót. A lila-fehérek győzelme – illetve az Eibar veresége – azt jelenti, hogy a tavaly nyári kiesés után augusztustól ismét a La Ligában szerepelhet az együttes. Érdekesség egyébként, hogy a klubot árulja a tulajdonos, a brazil Ronaldo.

Az utolsó, 42. fordulóban a másik automatikus feljutást jelentő helyért a Leganés és az Eibar küzdhet – előbbinek egy pont is elég az üdvösséghez az Elche ellen hazai pályán. A harmadik feljutó helyért rájátszásban küzdenek majd meg a 3–6. helyezettek az „alapszakasz” zárása után.

A másodosztályból egyébként a 41. fordulóban a Valladolidtól vereséget szenvedő Villarreal B mellett az Andorra és az Alcorcón is kiesett. A negyedik kieső pedig a Mirandes és az Amorebieta közül kerül majd ki – a két csapat éppen egymás ellen játszik az utolsó körben.

Az élcsoport jelenlegi állása: 1. Valladolid 72 pont (már feljutott), 2. Leganés 71, 3. Eibar 68, 4. Espanyol 66, 5. Real Oviedo 64, 6. Racing Santander 64.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik