Megyei foci: az eltiltott edző „felbujtotta játékosait”, korábbi válogatott váltja

D. S. B.D. S. B.
2022.10.28. 14:29
null
A korábbi egyszeres válogatott Kriston Attila lett a Martonvásár vezetőedzője (Fotó: Nemzeti Sport-archív)
A korábbi egyszeres válogatott, a településen élő Kriston Attila lett a Fejér megyei első osztályban szereplő Martonvásár vezetőedzője, azok után, hogy az eddigi szakvezető, a négy hónapra eltiltott Horváth László a klubelnök elmondása szerint felbujtotta játékosait, hogy ne járjanak edzésre – írja a feol.hu.

Kihasználta az egyhetes bajnoki szünetet és edzőt váltott a Fejér megyei első osztályban nyolc meccs után három döntetlennel és öt vereséggel utolsó helyen álló Martonvásár. Kozma László klubelnök a feol.hu-nak számolt be róla, hogy a településen élő egyszeres válogatott labdarúgó, Kriston Attila váltja Horváth Lászlót a vezetőedzői poszton.

Mint a klubelnök kitért rá, az edzőváltást nagyon rosszul fogadta a korábbi szakvezető, aki felbujtotta játékosait – akiket ő hozott a klubhoz – hogy ne járjanak edzésre, ezért a klub nehéz helyzetbe került.

„Ez a lépés kettéosztotta az öltözőt. Két okból kell meghoznunk ezt a döntést, egyrészt még nincs győzelmünk idén, másrészt pedig azt nem tehettük meg, hogy négy hónapig ne legyen edzője a csapatnak” – utalt Horváth László eltiltására Kozma László.

Kriston Attila korábban többek között a Ferencvárost, a Siófokot, a Zalaegerszeget, a Kaposvárt, az MTK-t, a Tatabányát és a Paksot is erősítette, 2009-ben a tolnaiaktól vonult vissza két-két magyar bajnoki címmel és Magyar Kupa-győzelemmel, valamint négy bajnoki ezüstéremmel, de megfordult külföldön is, az 1997–1998-as idényben a német Sachsen Leipzigben, 2005-ben pedig a skót Livingstonban játszott.

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: Szívből szeretik a labdarúgást!

Labdarúgó NB II
2026.03.13. 08:57

NS-képeslap: új életre kelt a pásztói sportcentrum

Labdarúgó NB II
2026.03.05. 08:39

NS-képeslap: pályák és öltözők újultak meg

Labdarúgó NB II
2026.02.28. 10:58

NS-képeslap: új öltöző épült a százéves helyén

Labdarúgó NB II
2026.02.24. 09:04

NS-képeslap: vármegye II-es lila-fehér álom

Labdarúgó NB II
2026.02.10. 10:07

„Elfogytunk, mint akciós csirkefarhát az Auchanban” – edzői aranyköpések a vármegyei osztályokból

Labdarúgó NB II
2025.12.31. 10:10

Kispályás futballmentő tornasorozat Fejér vármegyében

Labdarúgó NB II
2025.12.06. 09:26

Mennyi a megyei? – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.08.23. 23:19
Ezek is érdekelhetik