Felkészülés: a DAC négy gólt szerzett a Haladás ellen

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2021.07.03. 19:11
null
A sárga mezben játszó DAC 0–1-ről fordított a Haladás ellen (Fotó: Lelkes Ernő)
A szlovák élvonal július végi rajtájra készülő DAC a harmadik nyári felkészülési meccsén, az első hazai találkozóján 4–2-re győzött az NB II-es Haladás ellen. 

 

A dunaszerdahelyi edzőközpontban ellátogatott Michal Hipp is, aki 2017 novemberétől egy évig volt a Szombathelyi Haladás vezetőedzője.

,,A csapat összetétele már egészen más. Követem a Haladás szereplését, remélem, jó idény vár a csapatra” – jegyezte meg mosolyogva a Nemzeti Sportnak az 58 éves mester.

Az Eb után még a szabadságát töltő Schäfer András nevelőklubjaellen csak két olyan játékos kezdett a DAC-ban, aki szerdán a Ferencváros ellen 1–0-ra elveszített is a kezdő tizenegyben volt. Olyan játékosok kaptak lehetőséget, akik az előző két felkészülési meccsen kevesebb percet töltöttek a pályán.

A találkozót jobban kezdte a szombathelyi együttes, amely a 18. percben Tóth Milán góljával vezetett. A vendégek csak ötven másodpercig örülhettek, amikor Martin Rymarenko erősen a kapu elé küldte a labdát, és Verpecz István a saját kapujába ütötte. Az aktívabb hazai csapat a 36. percben egy jobb oldali támadás után Ion Nicolaescu találatával átvette a vezetést.

A szimpatikusan játszó Haladás egy óra után kihasználta a hazai védelem megingását, és Horváth Rajmund révén kiegyenlített. Sőt nemsokára Horváth lábában volt a vendégvezetés is, de óriási helyzetben lövés helyett rosszul passzolt. A másik oldalon viszont Taiwo és Fábry összjátéka után Marko Divkovic ismét megszerezte a vezetést a DAC-nak. Az utolsó szó Andrija Balicé volt, aki a 80. percben biztosan értékesítette a büntetőt. A Dunaszerdahely legközelebb pénteken a Vasast fogadja.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DAC (szlovákiai)–Haladás 4–2 (2–1)

Gólszerző: Verpecz (19. – öngól), Nicolaescu (36.), Divkovic (66.), Balic (80. – 11-esből), ill. Tóth M. (18.), Horváth R. (60.)

Legfrissebb hírek

Niké Liga: Kovács Mátyás és Tuboly Máté a forduló válogatottjában

Légiósok
15 órája

DAC: sima meccsből dráma

Minden más foci
2026.02.22. 13:27

Ramadan mesterhármast szerzett, a DAC egy góllal nyert a szakolcaiak ellen

Minden más foci
2026.02.21. 17:24

Hiába vezetett két góllal a DAC, a Komárom egyenlített, és otthon tartott egy pontot

Minden más foci
2026.02.15. 17:34

„Elfogadhatatlan teljesítmény” – Tuboly Máté a Slovan Bratislava elleni vereségről

Minden más foci
2026.02.08. 09:58

Büntetőt hibázva simán elbukta a Slovan elleni rangadót a DAC

Minden más foci
2026.02.07. 20:08

Miért választotta Redzic Damir a Salzburgot?

Minden más foci
2026.02.05. 17:42

Szlovén csatár érkezett a DAC-hoz – hivatalos

Minden más foci
2026.02.04. 16:33
Ezek is érdekelhetik