NB II: Andorka befejezte, plusz négy távozó Szegedről

F. B.F. B.
2020.06.22. 21:58
null
Elkezdte a felkészülést a Szeged (Fotó: szeged-grosicsakademia.hu)
Dobos Barna vezetőedző irányításával hétfőn megkezdte a felkészülést az augusztusi bajnoki rajtra a Szeged-Csanád Grosics Akadémia NB II-es labdarúgócsapata, amelytől négy játékos távozik, míg Andorka Péter befejezi pályafutását, de marad a klubnál – számolt be róla a szegediek honlapja.

 

A hétfői első tréningen már nem volt jelen Alekszics Branimir, Vankó Imre, Zvara Dávid és Tóth Máté. Az első háromnak lejárt a szerződése, ők távoznak a klubtól, míg Tóth Máté kölcsönadása lejártával visszatér a Mezőkövesdhez.

A 35 esztendős támadó, Andorka Péter befejezte profi labdarúgó-pályafutását, de marad a Szeged-Csanád Grosics Akadémiánál – az még később derül ki, hogy milyen beosztásban dolgozik majd. Andorka pályafutása során futballozott Szombathelyen, Nyíregyházán, Pécsen, Gyirmóton, Siófokon és Kaposváron is, míg a Szegednél – két részletben – összesen három és fél évig szerepelt.

A klub vezetői már tárgyalnak a keret megerősítéséről is, de ezzel kapcsolatban még nincsenek konkrétumok. A bajnoki rajtig az edzések mellett négy-öt edzőmérkőzés előkészületei is zajlanak hazai és külföldi csapatokkal.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED-CSANÁD GA-NÁL
Érkezők: –
Távozók: Alekszics Branimir (szerb-magyar, ?), Andorka Péter (befejezte pályafutását), Tóth Máté (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Vankó Imre (?), Zvara Dávid (?)

Legfrissebb hírek

Egy év után újra nyert hazai pályán a Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Labdarúgó NB II
2026.11.04. 18:56

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.11.02. 21:20

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 19:15

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 18:50

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:56

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:55

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 12:51

Három piros, két gól, egy kihagyott büntető – feszült meccsen ikszelt egymással az Ajka és a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:53