NB III: Gerával együtt ment a Fradiba, most visszavonult

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.06. 09:09
A múlt hétvégén, a Kozármisleny–PMFC (1–0) NB III-as bajnokin búcsúztatták el a szurkolók és a klubvezetők az egyaránt 38 éves kapust, Sólyom Csabát és a védő Lantos Leventét, mindketten megfordultak mind a két baranyai klubnál. Azóta a Kozármisleny FC honlapján mindketten beszéltek is a búcsúról.

Sólyom Csaba még 2000-ben, a pályafutását tavaly befejező Gera Zoltánnal (és a már korábban visszavonult Kardos Ernővel) együtt szerződött a Pécsi MFC-től a Ferencvároshoz, de a Fradiban csak egy tétmeccsen játszott, ám a 2000–2001-es idényben így is tagja volt az FTC bajnokságot nyerő keretének, igaz, az NB I-ben nem lépett pályára a Fradiban. Pályafutása nagy részét a PMFC-nél töltötte, és most a piros-feketéktől vonult vissza, de 96 meccsen a kozármislenyieknél is szerepelt korábban, a 2015–2016-os évadban tagja volt az NB III-ban bajnoki címet nyerő mislenyi csapatnak. A PMFC-vel pedig 2003-ban az NB II-ben volt bajnok.

„Gyakorlatilag már tavaly szögre akasztottam a kapuskesztyűt, de az igazolásom még az idei évre is érvényes volt, hogyha a két fiatal kapusunkkal valami sérülés történt volna, akkor be tudjak szállni, de szerencsére erre nem került sor. Így azt mondhatom, hogy egy éve csak az edzősködéssel foglalkozom. Nagyon jól esett, hogy mindkét klub vezetői gondoltak rám – mondta Sólyom Csaba a vasárnapi búcsúztatás kapcsán. – Aki ismer, az tudja, hogy a PMFC a szívem csücske, de amikor Kozármislenybe kerültem 2011 nyarán, akkor olyan lökést kapott a pályafutásom és olyan impulzusok értek, amelyektől a pályafutásom legjobb teljesítményét tudtam nyújtani.”

A védő Lantos Levente egy rövid, komlói kitérő leszámítva két klubban, a PMFC-ben és a Kozármislenyben futballozott a pályafutása során.

„Összességében viszonylag jól élem meg, hogy befejeződik a pályafutásom, és ebben segít az, hogy minden segítséget megkaptam a klubtól, hogy tavalyi sérülésemet követően visszatérjek. Nagyon hálás vagyok a sok segítségért Feleki Attila tulajdonosnak és az itt dolgozó embereknek azért, amit tőlük kaptam. Ezért nincsen bennem rossz érzés, mert megpróbáltam magamból kihozni mindent, de sajnos a testem azt mondta ennyi és nem tovább. Ezt beláttam, ezért nem olyan rossz így visszavonulni, 39 éves leszek nyáron. Amikor 2015-ben idejöttem Mislenybe, nem gondoltam, hogy még 2019-ben lesz bajnoki mérkőzésem a Kozármisleny színeiben. Persze jól lett volna még, ha játszani tudok, de ennek így kellett történnie, hogy idén befejezzem a pályafutásomat.Örülök, hogy a két klub közösen búcsúztatott, ez egy nagyon szép gesztus volt mindkét klub részéről” – mondta Lantos.

Legfrissebb hírek

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
18 órája

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
19 órája

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
21 órája

NB III: hat gólig jutva nyert a Zalaegerszeg és a Veszprém is

Labdarúgó NB II
21 órája

A Paks kapusa felkészült arra is, hogy „megsorozzák” a ferencvárosiak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:29

Csalódott ferencvárosiak, boldog győriek a szuperrangadó végén

Kézilabda
2026.10.31. 18:32

NB III: nincs már százszázalékos csapat; győzött az Ózd és a Kaposvár, ikszelt a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:42

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33