NB II: a Vasas profi szerződést kötött a góllal bemutatkozó ifjú játékossal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.12.05. 11:30
A labdarúgó NB II-ben nyolcadik helyen álló Vasas bejelentette, a 2001-es születésű Rétyi Róberttel profi szerződést kötött.

A Gyálon nevelkedő (valamint a Honvédban és a Gloriettben is megforduló) 17 éves futballista november végén góllal mutatkozott be tétmérkőzésen a Vasas színeiben. A Cegléd ellen 5–1-re megnyert bajnoki találkozón csereként bő negyedórát töltött a pályán, s a 89. percben ő állította be a végeredményt.

Rétyi azóta a ZTE elleni 3–2-es idegenbeli siker során is pályára lépett, valamint kedden a DVSC elleni Magyar Kupa-mérkőzésen (1–2) is lehetőséget kapott Szanyó Károly vezetőedzőtől.

Az U18-as válogatottba is meghívott támadó 2015 nyara óta erősíti a Vasast.

Rétyi azóta a ZTE elleni 3–2-es idegenbeli siker során is pályára lépett, valamint kedden a DVSC elleni Magyar Kupa-mérkőzésen (1–2) is lehetőséget kapott Szanyó Károly vezetőedzőtől.

Az U18-as válogatottba is meghívott támadó 2015 nyara óta erősíti a Vasast.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
20 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08