NB II: van némi csúszás, de jövő őszre kész a stadion

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.22. 22:55
Az előkészületekben ugyan van csúszás, de 2017 szeptemberére állni fog az új kisvárdai stadion – mondta a kisvárdai illetőségű nemzeti fejlesztési miniszter, Seszták Miklós a klub szurkolói ankétján pénteken.

Az összejövetelen elhangzott: nem cél az NB I, de nem is tilos feljutni. Vetélytárs mindenesetre lesz bőven, és Révész Attila szakmai igazgató szerint nem is biztos, hogy van olyan erős a csapata, mint a tavalyi – olvasható a klub honlapján.

Bemutatták a nyíregyházi Bozsik-akadémiáról érkező Neumann Gábort, az alakulóban lévő kisvárdai labdarúgó-akadémia vezetőjét.

Szóba került: a kisvárdai szurkolók sem örülnek a vasárnapi mérkőzés-időpontoknak, de ez ügyben nem a várdai klub, hanem az MLSZ döntött. A klub honlapjának tudósítója hozzáteszi: van remény, hogy lesz változás.

További hírek az NB II-ből

BÉKÉSCSABA. Elmarad a szombatra tervezett FK Odzaci (szerb)–Békéscsaba felkészülési mérkőzés, helyette a viharsarki csapat egyik része szombaton 10 órától a Méhkeréki SE ellen, a másik sor pedig 12 órától a Csaba második csapatával játszik.

BUDAÖRS. Mátyás Kristóf a több játéklehetőség reményében az NB III-ban szereplő ESMTK csapatához igazolt.

VÁC. A távozó kapus, Palásthy Dávid helyére szerződtették a legutóbbi szezonban a Sopron kötelékébe tartozó Halasi Pétert, míg a védelembe Nagy Sándor érkezett a Puskás Akadémiából.

Legfrissebb hírek

Supka Attila: Fájó módon veszítünk pontokat

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:20

Képeken a Paks kisvárdai győzelme – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 20:00

A Paks Kisvárdán szerezte meg első idegenbeli győzelmét

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 18:49

Kimondani könnyű: nem szabad gólt kapni…

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:04

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Az ETO, a Nyíregyháza és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.08. 11:28

Supka és Bognár arcán az MTK–Kisvárda végeredménye – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.05. 21:47

A Kisvárda meglepte az MTK-t a Hungária körúton

Labdarúgó NB I
2026.09.05. 19:27