NB III: a meglepetéscsapat vállalná az NB II-es indulást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.20. 09:07
Egy évvel ezelőtt ilyenkor a Komlói Bányász a Baranya megyei első osztályban szerepelt (kiválóan), most azonban újoncként a feljutásért küzd a labdarúgó NB III Középcsoportjában. Adódik a kérdés: vállalná-e az együttes a másodosztályú indulást és az ezzel járó anyagi kötelezettségeket?

Huszonhét forduló elteltével a Komló a harmadik helyen áll a tabellán, ugyanannyi ponttal (47), mint az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó SZEOL. A versenykiírás szerint a három NB III-as csoport első két helyezettje és a legjobb harmadik feljut az NB II-be.

„Már elkezdtük a licenceljárást, és időarányosan jól haladunk vele – idézi a bama.hu Pintér Attilát, a komlóiak szakosztályvezetőjét. – Azt tudni kell, hogy újonccsapatként a szezon elején a biztos bennmaradás volt a célunk. Ősszel azonban olyan jól alakultak az eredményeink, hogy el kellett gondolkoznunk azon is, mi van, ha esetleg feljutó helyen végzünk. Úgy gondoljuk, ha sikerül befutnunk a második helyre, akkor meg kell próbálnunk a másodosztályt.”

„Az önkormányzat részéről érezzük a támogatást, emellett folyamatosan azon dolgozunk, hogy találjunk még egyéb támogatókat, szponzorokat. Szakmailag jelenleg nem állunk rosszul, a hétvégi eredmények is kedvezően alakultak számunkra, de még jó néhány nehéz meccs van hátra. A lényeg azonban az, hogy ha az eredményeink feljogosítanak minket az NB II-es szereplésre, akkor gazdaságilag is meglegyen a másodosztályhoz szükséges alap” – tette hozzá Pintér.

Polics József, Komló polgármestere azt mondta, az önkormányzat támogatja a futballcsapatot a másodosztályú szereplésben.

„Komló számára a sport mindig is fontos volt, és sok egyesületünk bizonyította, bizonyítja, hogy nem minden csak a pénzről szól, hiszen viszonylag szerény körülmények között is eredményesek tudnak lenni. Az önkormányzat évente változó összegben támogatja a labdarúgócsapatot, de azt tudni kell, hogy a város sokkal többet nem tud adni annál, mint eddig. Az viszont biztos, hogy minden segítséget megadunk, hogy elindulhasson a csapat az NB II-ben. A szponzorok, támogatók felkutatásában abszolút partnerek vagyunk. Mondjuk a Bölcske ellen nem muzsikált olyan jól az együttes, de hát a Barcelonának sem megy utóbbi időben” – mondta Polics.

Legfrissebb hírek

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 17:37

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 11:54

NB III: ikszelt a Haladás a Mosonmagyaróvárral, Siófokon nyert a Pécs

Labdarúgó NB II
2026.10.11. 20:45

NB III: tizenegyből tizenegy – továbbra is hibátlan a Gyula délkeleten

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:17

NB III: a Haladás kétszer egyenlített a rangadón, megőrizte első helyét a tabellán

Labdarúgó NB II
2026.10.04. 20:48

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Két barcikai távozó is csapatot talált – Békéscsabán és Horvátországban

Labdarúgó NB II
2026.09.30. 14:21

NB III: kiütötte a Haladás a Pápát, belefutott a késbe az Eger

Labdarúgó NB II
2026.09.27. 20:07