Románia: az ezüstérmesnél folytatja a korábbi győri

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.10. 20:59
A román ProSport beszámolója szerint az élvonal második helyén végző marosvásárhelyi ASA-nál folytatja pályafutását a legutóbb a Győri ETO-ban futballozó Dan Bucsa.

Bucsa elmondta, ügynöke a Győr pénzügyi problémáinak kezdete óta tárgyalásban áll az ASA-val, és megegyeztek az elviekben. Egyelőre még várják, hogy megérkezzenek a papírjai a magyar szövetségtől, de addig is edzhet és felkészülési mérkőzéseken már pályára léphet.

A 26 éves középpályás rendkívül elégedett az együttes új vezetőedzőjével kapcsolatban.

„Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy Dan Petrescu lesz az edző. Remélem, nagyszerű dolgokat érünk el” – idézi a ProSport Bucsát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik