NB II: A Vasas újjászületéséről beszélünk - F. Nesta

2012.10.03. 16:34
A labdarúgó NB II Keleti csoportjában szereplő Vasastól hirtelen távozó portugál vezetőedző, Joaquim Machado Goncalves után, ha ideiglenesen is, eddigi segítői, Tóth András és Fernando Nesta irányítja a továbbiakban a csapatot. Utóbbi úgy érzi, jó úton járnak, és ez hamarosan az eredményességen is látszódni fog.

„Az előző évi pénzügyi problémák miatt szerintem gyakorlatilag újjászületésről lehet beszélni a csapat kapcsán. Azt láttuk, sőt még mindig tapasztaljuk, hogy a régi játékosok nagyon megsínylették az elmúlt évet, rengeteg negatív tapasztalattal kezdték el ezt a szezont. Sok munka kell hozzá, hogy belőlük és az újakból jó csapatot gyúrjunk" – nyilatkozta a portugál szakember, Fernando Nesta a klub hivatalos oldalának.

„Ha jól emlékszem, tíz meccset játszottunk összesen, ebből ötöt megnyertünk, van három döntetlenünk, és csak kétszer kaptunk ki. Tudom, hogy sokan többet vártak ennél, de én látom a további fejlődés lehetőségét. Remek szellemiségű csapatról van szó, és az egységesség egy idő után hozni fogja az eredményeket. Szerintem ez már ebben az idényben is ki fog jönni" – nézett a jövőbe a fiatal szakvezető.

Legfrissebb hírek

Markovits László: A család és az iskola után a sportklub a gyerekek harmadik otthona

Egyéb csapat
2026.02.10. 13:36

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Női röpi Extraliga: rangadót nyert a Békéscsaba, a „nagy” Vasas legyőzte a „kis” Vasast

Röplabda
2025.12.21. 17:27

Fél gőzzel is nyert a Vasas Balatonfüreden a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 20:19

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 10:56

Pintér Attila: Ha úgy látja a vezetőség, hogy én vagyok az akadály, akkor megteszem, amit meg kell tenni

Labdarúgó NB II
2025.04.21. 19:14

Női röplabda Extraliga: a címvédő volt a jobb a Vasasok csatájában

Röplabda
2024.10.09. 21:29

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43
Ezek is érdekelhetik