Vasas: hat próbajátékossal döntetlen a brazilok ellen

Vágólapra másolva!
2012.07.28. 23:44
Címkék
A labdarúgó NB II rajtjára készülő Vasas gól nélküli döntetlent játszott szombaton a brazil Banguval – adta hírül az angyalföldiek hivatalos honlapja.

A két csapat kemény csatát vívott egymással. Gólszerzési lehetőségből a második félidőben adódott több – az 53. percben egy kezezés után Kiss Tamás büntetőt lőhetett, azonban a brazilok kapusa védett.

„Természetes dolog, hogy már egy kicsivel jobban játszottunk, mint a hét közepén, hiszen edzünk folyamatosan, és a futballistáim lassan kezdik kapisgálni, hogy milyen játékrendszert szeretnék látni tőlük – idézi a labdarugas.vasassc.hu Quim Machadót, a Vasas szakvezetőjét. – Ezúttal frissebbek voltunk, mint szerdán, de ez sem véletlen, hiszen a hét elején nagyon kemény edzéseink voltak. Azzal is tisztában vagyok, hogy szűkében vagyunk az időnek, de biztos vagyok benne, hogy napról napra fejlődünk. Persze jó lenne mindig, mindenhol győzni, de nekem bőven megfelel az is, ha ez majd az első bajnokin történik meg.″

Szombaton hat külföldi próbajátékos lépett pályára az angyalföldieknél, közülük kettő most először: José Claudeon Santos Bobo, a harmincesztendős csatár és Lucas dos Santos Rocha da Silva, aki sérüléséig – egy összecsapásnál felszakadt a bőr a homlokán, ezért le kellett cserélni – a középhátvéd posztján szerepelt.

Ugyancsak a pályán volt négy, már korábban is tesztelt labdarúgó (Ruben Filipe Firmino Morgado, Gustavo Righi, Michael Hong-Gonzales, Williams).

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
VASAS–BANGU ATLÉTICO CLUBE (brazil) 0–0
Budapest, Illovszky-stadion, 150 néző
VASAS, I. FÉLIDŐ: Ilizi – Görgényi, Mileusznics, Santos (Tóth M., 36.), Füredi, Merczel, Ferkó Á., Venczel, Mundi, Bobo, Balogh B. II. FÉLIDŐ: Halasi – Huszárik, Radványi, Tóth M. (Kárpáti, 75.), Németh B., Williams, Kiss T. (Hong-Gonzales, 75.), Reidan, Ruben-Morgado (Aranyos, 75.), Boda (Csoór, 75.), Gustavo

 

Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: a címvédő volt a jobb a Vasasok csatájában

Röplabda
2024.10.09. 21:29

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

Hátrányból nyert rangadót a Vasas, gólgazdag meccsen ikszelt a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2024.07.28. 21:05

NB II: két Vasas-játékos is a Szentlőrincnél pallérozódik tovább

Labdarúgó NB II
2024.07.21. 22:17

NB II: egy érkező és három távozó Angyalföldön

Labdarúgó NB II
2024.07.10. 16:46

Pirruszi győzelem volt a komlói Fradi-siker

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 10:35

Birkózás: Arsunkaev Musza bronzérmével zárult az újvidéki U20-as Eb

Utánpótlássport
2024.07.07. 20:52

Hollandiában is megforduló támadót igazolt a Vasas

Labdarúgó NB II
2024.07.02. 17:38
Ezek is érdekelhetik