NB II: Berki Krisztián mégsem vállal szerepet a váci futballban

Vágólapra másolva!
2012.07.20. 14:11
A korábban sajtótájékoztató keretében megtartott bejelentés ellenére Berki Krisztián és az általa képviselt befektető mégsem vállal szerepet a labdarúgó NB II-ben szereplő váci klubban. Erről a csapat hivatalos honlapja közleményben számolt be, melyet változtatás nélkül közlünk.

„A váci futballklub meghatározó tulajdonosának képviselője sajnálattal jelentette be a klub vezetésének azt a hírt, amelyet most közlünk. A Berki Krisztián nevével fémjelzett befektetői csoporttal a tárgyalások sajnos eredménytelenül zárultak. Számos személyes egyeztetést követően a klub vezetése a tegnapi napig adott határidőt saját magának és a befektetőjelöltnek a tárgyalások befejezésére és az adásvételi megállapodás aláírására. A tegnapi napon a megállapodás nem jött létre, a befektető nem tudta vagy nem kívánta a szükséges forrást biztosítani, illetve olyan forrást (közvetítési jogdíj) is be kívánt vonni a finanszírozásba, amely felett csak a klub jogosult rendelkezni, ennek aláírását pedig sem a jog, sem pedig a sportszerűség nem engedte.

Ezért – és annak érdekében, hogy tőkeerős, szakmai és pénzügyi vonalon egyaránt sokat nyújtó befektető tulajdonába kerülhessen a klub – új partnert kísérlünk meg felkutatni, okulva a mostani tárgyalások tapasztalataiból pedig csak akkor engedünk bárkit a csapat közelébe, ha már felmutatta a szükséges forrásokat.

Az edzéseken, illetve a mai, DVTK elleni edzőmérkőzésen a szerződéssel rendelkező és jogszerűen állományban lévő Híres Gábor vezeti a csapatot” – olvasható a Vác labdarúgócsapatának hivatalos közleményében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik