A Fradi-szurkolók bojkottáltak, a csapat pontot vesztett Cegléden

Vágólapra másolva!
2008.10.04. 17:14
Liban Abdi révén már a 16. percben megszerezte a vezetést a Ferencváros, a folytatásban azonban sok helyzetet kihagyott a feljutásra törő zöld-fehér csapat. Az első félidőben gyakorlatilag egyetlen valamirevaló támadásukból gólt szerző ceglédiek tartották a döntetlen állást, hiszen a második félidőben kiegyenlített játék zajlott, sőt akár a győzelmet is megszerezhették volna. A Csiszár Zoltán kiállítása miatt az utolsó húsz percben emberhátrányban játszó Ferencvárosnak végül 1–1-gyel kellett beérnie Cegléden.
Csiszár Zoltán (balra) kiállítása után is támadott a Ferencváros, azonban eredménytelenül.
Fotó: M. Németh Péter (archív)
Csiszár Zoltán (balra) kiállítása után is támadott a Ferencváros, azonban eredménytelenül.
Csiszár Zoltán (balra) kiállítása után is támadott a Ferencváros, azonban eredménytelenül.
Fotó: M. Németh Péter (archív)
Csiszár Zoltán (balra) kiállítása után is támadott a Ferencváros, azonban eredménytelenül.

A Ferencváros egyes szurkolói csoportjai már korábban „üzentek” a ceglédieknek, mondván, nem hajlandóak 2000 forintot fizetni a belépőért az általuk „libalegelőnek” nevezett pályára. Ezért mintegy háromszázan bojkottálták a találkozót, de kívülről azért buzdították kedvenc csapatukat.

Bár csaknem mindenütt ennyit kell fizetni a jegyért, amikor a Ferencváros vendégeskedik, a drukkerek ezúttal a körülményeket kifogásolták. Igaz, ami igaz, a lelátón mintegy ezer néző fért el, a többiek a pálya széléről – kerítés mögül – figyelhették a mérkőzést.

Az előző idényben is hamar gólt láthattak a pálya mellett álló szurkolók – akkor Ndjodo szerzett vezetést a Ferencvárosnak egy szögletet követően –, míg most James Ashmore passza után Liban Abdi ívelt a hosszú sarokba, már a 16. percben.

Ezúttal úgy tűnt, nem áll meg a Fradi: többet támadott, helyzeteket is kidolgozott, azonban gólt a felezővonalat is alig átlépő ceglédiek értek el. Az egykori ferencvárosi Horváth Dávid a 37. percben közvetlen közelről egyenlített.

A második félidőben szintén többet támadtak a pesti zöld-fehérek, azonban a Ceglédnek is volt rá lehetősége, hogy borsot törjön a vendégek orra alá. Medgyesi László lefutotta Szkukalek Igort, majd kicselezte Csiszár Zoltánt, végül az ötös sarkáról a felső lécre lőtt. A ceglédi csatár a 71. percben is meglódult, ezúttal a bal oldalon, Csiszár azonban szabálytalanul állította meg, így az utolsó 20 percre emberhátrányba került a Ferencváros! Újabb gól azonban már nem esett.

Noha nem sok helyzet volt a meccsen, izgalmas és kiegyenlített mérkőzést láthattak azok a drukkerek, akik kifizették a 2000 forintos belépőt, és nem a létesítményen kívülről szurkolták végig a találkozót.

LABDARÚGÓ NB II.


Helyszín: Cegléd
Nézőszám: 1400
Játékvezető: Farkas Á.
Asszisztensek: Kelemen A., Fehér Gy.
A KEZDŐCSAPATOK
CEGLÉD FERENCVÁROS
12 Sánta 18 Williams
15 Kenderes 39 Wolfe
4 Buzás 22 Tidiane
20 Miklósvári 82 Csiszár
9 Barna 5 Szkukalek
19 Fehér 21 Zsivóczky
7 Horváth D. 8 Ashmore
16 Szabó Z. 38 Moussa
10 Selei 30 Tóth B.
14 Medgyesi 7 Abdi
77 Villányi 13 Ferenczi
Vezetőedző: Soós Imre Vezetőedző: Bobby Davison

Gólszerző: Horváth D. (37.), ill. Abdi (16.)
Csere: Abdi h. Dramane (a szünetben), Zsivóczky h. Fitos (62.), Horváth D. h. Ramos (79.), Selei h. Leskó (84.), Ashmore h. Morrison (87.), Medgyesi h. Kecskeméti (93.)
Sárga lap: Barna (25.), Villányi (83.)
Kiállítva: Csiszár (71.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik