A cseh bajnoktól vett kölcsön nigériai csatárt a Nyíregyháza

K. Zs.K. Zs.
2026.01.20. 12:12
null
Fotó: Nyíregyháza Spartacus
Muhamed Tijani személyében nigériai labdarúgót szerződtetett a Nyíregyháza. A támadó nyárig érkezik kölcsönbe a cseh Slavia Prahától – jelentette be kedden hivatalos honlapján az NB I-es csapat.

A 191 magas Muhamed Tijani a cseh bajnokság első helyezettje, a Slavia Praha játékosa, de ősszel – a szintén az első ligában szereplő – Sigma Olomouc színeiben játszott. Tizenhárom bajnoki mellett az Európa-ligában és a Konferencialigában is pályára lépett, 22 tétmeccsen egy-egy gól és gólpassz a mérlege.

„Ez nagy lehetőség számomra, örülök, hogy a csapat játékosa lehetek. A magyar bajnokság sokat fejlődött az elmúlt években, és szeretnék bizonyítani. Bízom abban, hogy gólokkal segítem majd a Spartacust, és remélem sok győzelmet aratunk tavasszal, és közösen elérjük a célunkat. Az első benyomások nagyon pozitívak a klubról. Remélem, a hétvégén már pályára is léphetek az Újpest ellen” – idézi a klubhonlap Tijanit.

A 25 éves támadó korábban a Banik Ostrava színeiben 47 tétmérkőzésen 13 gólt szerzett, és rövid ideig játszott az angol Plymouth kötelékében is – derül ki a nyiregyhazaspartacus.hu híréből.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Marko Kvasina (osztrák, 1. FC Slovácko – Csehország)
Kölcsönbe érkezők: Meldin Dreskovics (montenegrói, SV Darmstadt 98 – Németország), Muhamed Tijani (nigériai, Slavia Praha, az ősszel kölcsönben Sigma Olomouc – Csehország)
Kölcsönből visszatérők: Tarcsi Róbert (Karcagi SC), Vukk Zsombor (Tiszakécskei LC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Szabó Bálint (FK Csíkszereda – Románia)
Távozók: Dantaye Gilbert (trinidadi, szabadon igazolható), Ranko Jokics (szerb-bosnyák, szabadon igazolható), Tamás Olivér (szabadon igazolható, legutóbb kölcsönben BVSC), Varga Kevin (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Az eddig utolsó ZTE a friss érkezője góljával legyőzte az éllovas Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
1 órája

A Nyíregyháza szerződést bontott két labdarúgójával

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:57

Az Újpest Tiszakécskére adta kölcsön a védőjét

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:14

ETO: itt a harmadik bejelentés – a Besiktastól jött középpályás

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:50

A kisvárdai Lippai Tibor már tudja, milyen az „igazi” gól

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:43

A diagnózis: túlsúlyos volt a pesti futball! – íme, az NB I 3. fordulójának válogatottja

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:16

Bódog Tamás: Néhány játékos nem hozta azt a teljesítményt, amire egyébként képes lenne

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:37

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 23:27