Joseth Peraza Zalaegerszegről (is) válogatott lenne

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2025.11.15. 10:13
null
Fotó: Szabó Miklós
A nyáron Costa Ricából igazolt a ZTE-be Joseth Peraza, aki lapunknak elmondta, a család a legfőbb motiváció számára, biztonságban érzi magát Magyarországon, és a magyar konyha is szóba került.

 

– Herediában, a csaknem húszezres városban született Costa Ricában. Mindig futballista szeretett volna lenni?
– Valóban Herediában születtem, de már nagyon fiatalon San Carlosba költöztünk, ott nőttem fel – válaszolta lapunknak Joseth Peraza, a ZTE FC 20 éves védője. –  Ott töltöttem a gyerekkoromat, az első focival kapcsolatos emlékek is onnan jönnek. Amióta az eszemet tudom, futballista akartam lenni, kezdetben kapusként próbáltam bizonyítani, majd védő lettem. Vicces emlék, hogy édesanyám nem szerette, ha a kapuban álltam – mindig ideges lett, amikor gólt kaptam.

Fotó: Szabó Miklós

– Gyerekként volt példaképe?
– Sokszor megkaptam már, hogy hasonlítok a kilencvenszeres Costa Rica-i válogatott Giancarlo Gonzálezre, aki gyerekkorom óta az egyik példaképem, és természetesen Keylor Navas a másik sztár, aki elképesztő csúcsokig jutott el a karrierje során, büszke vagyok rá mindazért, amit a hazánkért tett sportolóként.

– Tizenöt esztendősen bemutatkozott a San Carlos felnőttcsapatában: miként emlékszik a debütálásra?
– Egy héttel a mérkőzés előtt közölték velem, hogy lehetőséget kapok majd a Guadalupe ellen. Erről álmodtam már tízéves korom óta, így hatalmas élmény volt nekem és a családomnak a meccs. Emlékszem, a mérkőzés előtt és közben is nagyon ideges voltam. Sajnos kikaptunk, de feledhetetlen az öröm, amit a lehetőség miatt éreztem. Egyébként a San Carlosnál töltött időm kulcsfontosságú volt, hogy megismerjem és megvethessem a lábam a Costa Rica-i első osztályban. A csapat teljesítményének és a belém fektetett bizalomnak köszönhetően volt esélyem külföldre igazolni, így Zalaegerszegre kerültem, ahol ugyanazzal a lelkesedéssel és eltökéltséggel dolgozom, hogy jó teljesítményt nyújtsak.

– Váratlan volt a ZTE FC ajánlata? 
– Már tavaly nyáron is volt néhány lehetőségem arra, hogy külföldre szerződjek, és egy ideje már megvolt bennem az elhatározás, hogy megtegyem a következő lépést a karrieremben. Amikor megérkezett a ZTE ajánlata, a csapatommal, az ügynökömmel és a családommal is beszéltem, de nem kellett sokat gondolkodnom rajta.

– Húszévesen került a világ „másik végébe”. Nehéz volt a költözés?
– Nem könnyű távol lenni az otthontól, főleg azért, mert nagyon közel állok a családomhoz. Sokszor emlékeztetem magam, azért vagyok itt, hogy szakmailag fejlődjek, és jobb életet teremtsek a családomnak. Ezért láthatnak engem gyakran mosolyogni, erős indokom van rá, hogy itt legyek, és mindennap a lehető legtöbbet nyújtsam. A család a legfőbb motiváció számomra. Szinte mindennap beszélünk a szeretteimmel, sokat mesélnek róla, hogy mi történik Costa Ricában, és ők is követik, hogyan megy a sorom Magyarországon.

– Szeret Magyarországon élni?
– Nagyon tetszik az ország. Biztonságos és tiszta, Zalaegerszegen pedig nagyon kedvesen fogadtak. Hálás vagyok mindenkinek, segítőkész, nyitott és közvetlen embereket ismerhettem meg.

– Mi a legnagyobb különbség Magyarország és Costa Rica között?
– Az első, ami eszembe jut, az a biztonságérzet. Ezenkívül Costa Ricában trópusi az éghajlat, mindössze két évszakot különböztetünk meg, van száraz és esős, és sokkal melegebb van. Itt azonban már igazán érezni a tél hidegét. Az ételek is különlegesek, sőt, számomra nagy meglepetés a magyar konyha, nem számítottam arra, hogy ilyen változatos és ízletes.

– Mi a véleménye az NB I-ről?
– Nagyon erős, ráadásul az infrastruktúra és a körülmények is profik – ahhoz képest főleg, amit Costa Ricában tapasztaltam… Ezért is mondom, hogy egy remek helyen vagyok a fejlődésem szempontjából. Zalaegerszegen minden adva van, hogy jobb játékossá váljak.

– Jelenleg nyolcadik a ZTE a tabellán: a csapat helyezésével, a saját szereplésével elégedett? 
– Sok a fiatal játékos a keretben, nyáron sokan érkeztünk a klubhoz. Az elején természetesen nehéz dolgunk volt, de az idő előrehaladtával sokat fejlődtünk. Nemcsak taktikailag lettünk érettebbek, de a csapategység is erősödött, így az öltözőben is napról napra jobb a hangulat. Ez is segít abban, hogy előrébb jussunk.

– Kétszer már ült a Costa Rica-i válogatott kispadján: mikor jöhet el a bemutatkozás?
– Biztos vagyok benne, hogy a kemény munka kifizetődik, eljön az én időm, s megkapom a lehetőséget, és ha ez megtörténik, akkor kimondhatatlanul boldog leszek.

 

 

Legfrissebb hírek

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
10 órája

Képeken a címvédő ETO veresége az éllovas Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 22:48

Babó Levente: A Puskás Akadémia szereplésében van némi szerencse, de szakmai minőség is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 22:45

Fekete füstbe borult a lelátó a Kispest-Honvéd–Újpest meccsen – képek

Labdarúgó NB I
Tegnap, 21:15

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:58

Nagy pofont kapott a Nyíregyháza: a ZTE elleni mérkőzés legjobb képei

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:49

Az Újpest előnye nem sokáig tartott ki a Honvéd ellen, döntetlen lett a vége

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:35

Egyenlítés, fordítás, két tizenegyes és öt gól a ZTE–Szpari második félidejében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:35