Magyar Kupa-sorsolás: a Ferencváros a Békéscsabát fogadja a 16 közé jutásért

H. Á.H. Á.
2025.09.14. 19:35
null
Ezért a trófeáért küzdenek a csapatok (Fotó: Török Attila)
Vasárnap este az Újpest FC kiesésével véget ért a Magyar Kupa 3. fordulója, ami után az M4 Sport stúdiójában elkészítették a következő kör sorsolását, ahol már a tét a legjobb 16 közé jutás lesz.

A 4. forduló 16 mérkőzését október 29., szerdán rendezik majd – legalábbis az előzetes versenykiírás szerint. Ettől a körtől kezdve megszűnik az élvonalbeli csapatok kiemelése, és már egymással is szembekerülhettek volna, ám a korábbi 40-szeres válogatott középpályás, Kozma István által elvégzett sorsoláson az NB I-es csapatok végül elkerülték egymást. A korábbi évekhez képest további változás a szabályokban ettől a körtől, hogy a sorsolás során minden párosításban az elsőként kihúzott csapat lesz a pályaválasztó, függetlenül attól, hogy melyik osztályban szerepel.

A továbbjutás ismét csak egy mérkőzésen dől el. Döntetlen esetén 2x15 perces hosszabbítást játszanak a csapatok, ha abban sincs döntés, akkor tizenegyesek következnek.

A PÁROSÍTÁS
4. FORDULÓ
Október 29., szerda 
Martfűi LSE (NB III)–Paksi FC
Debreceni EAC (NB III)–BVSC-Zugló (NB II)
Majosi SE (NB III)–Videoton FC Fehérvár (NB II)
Kelen SC (BLSZ I.)–Kolorcity Kazincbarcika SC
Vasas FC (NB II)–Mezőörs KSE (Győr-Moson-Sopron I.)
Debreceni VSC–Budapest Honvéd FC (NB II)
ETO FC–Pilisi LK (Pest I.)
Karcagi SC (NB II)–Aqvital FC Csákvár (NB II)
HR-Rent Kozármisleny (NB II)–ESMTK (NB III)
Kecskeméti TE (NB II)–Tiszafüredi VSE (NB III)
MTK Budapest–Mezőkövesd Zsóry FC (NB II) 
Diósgyőri VTK–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II)
III. Kerületi TVE (NB III)–Soroksár SC (NB II)
FC Ajka (NB II)–Tiszakécskei LC (NB II)
Zalaegerszegi TE FC–Budafoki MTE (NB II)
Ferencvárosi TC–Békéscsaba 1912 Előre (NB II)


A MEZŐNY 
NB I (8 csapat): Debreceni VSC, Diósgyőri VTK, ETO FC, Ferencvárosi TC, Kolorcity Kazincbarcika SC, MTK Budapest, Paksi FC, Zalaegerszegi TE FC

NB II (15 csapat): FC Ajka, Békéscsaba 1912 Előre, Budafoki MTE, Budapest Honvéd FC, BVSC-Zugló, Aqvital FC Csákvár, Karcagi SC, Kecskeméti TE, HR-Rent Kozármisleny, Mezőkövesd Zsóry FC, Soroksár SC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Tiszakécskei LC, Vasas FC, Videoton FC Fehérvár

NB III (6 csapat): Debreceni EAC, ESMTK, III. Kerületi TVE, Majosi SE, Martfűi LSE, Tiszafüredi VSE

VÁRMEGYEI I. o. (3 csapat): Kelen SC (BLSZ I.), Mezőörs KSE (Győr-Moson-Sopron I.), Pilisi LK (Pest I.)

 

Legfrissebb hírek

Dmitrijeva 12 gólt dobott, az FTC kiütötte az Esztergomot a Magyar Kupából

Kézilabda
2026.03.12. 19:49

Dibusz Dénes: Bárhogy is alakulnak a következő hetek, engem semmi sem ér felkészületlenül

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 09:20

Az NB II-es Honvéd Gyurcsó góljával legyőzte a DVTK-t, és bejutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában!

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 21:52

Serie A-csapat megfigyelője érkezett a Honvéd–DVTK Magyar Kupa-mérkőzésre

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 20:26

Kárpótlási lehetőséget kínál a diósgyőrieknek a Magyar Kupa

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 10:48

Borbély: Eddig volt két jobb csatárunk Piscsurnál

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 10:02

Ezúttal nem volt kérdés, a Ferencváros öt gólt szerezve jutott be a Magyar Kupa elődöntőjébe

Labdarúgó NB I
2026.03.04. 21:48

A ZTE hajrában szerzett góllal legyűrte a Soroksárt, és bejutott a Mol Magyar Kupa elődöntőjébe

Labdarúgó NB I
2026.03.04. 19:12
Ezek is érdekelhetik