A feljutás után távozik a Kazincbarcika sportigazgatója

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.06.10. 21:05
null
Koszta Péter távozik a KBSC-től (Fotó: Kolorcity Kazincbarcika Sport Club/Fb)
Szerződése lejártával, hat év után hagyja el a labdarúgó NB I-be története során először feljutó Kolorcity Kazincbarcikai SC-t a csapat sportigazgatója, Koszta Péter – jelentette be honlapján a borsodi klub.

Mint a KBSC honlapja fogalmaz, Koszta Péternek elévülhetetlen érdemei vannak a csapat újjáépítésében, a három évvel ezelőtti NB III-as bajnoki címben és abban, hogy a csapat a feljutást érő második helyen zárta a 2024–2025-ös idényt az NB II-ben, aminek köszönhetően története során a Kazincbarcika először jutott fel az élvonalba.

„Nagyon sajnálom, de az iskolaigazgatói munkámat már nem tudom összeegyeztetni egy NB I-es klub sportigazgatói feladataival. Mindent köszönök! Örökké emlékezni fogok rá, hogy a Kazincbarcikával sikerült feljutnunk az NB I-be! Sok sikert kívánok a klubnak!” – fogalmazott a távozó Koszta Péter.

 

Legfrissebb hírek

Visszatért a Diósgyőrbe Tamás Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
7 órája

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
16 órája

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
18 órája

Kölcsönadta gambiai támadóját a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
20 órája

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
22 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
23 órája

Szalai Ádám: Szigorításról szó sincs, mindenkinek volt ideje megtalálni a maga útját

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:19
Ezek is érdekelhetik