Szépe János: Már nem is számoljuk a veretlen meccseket

V. H. L.V. H. L.
2025.05.06. 16:30
null
Szépe Jánoséknak mostanában van okuk az ünneplésre (Fotó: Szabó Miklós)
Bár tavasszal nem számít stabil kezdőnek az ETO FC csapatában Szépe János, bármikor lehet rá számítani: a 29 éves belső védő a szombati, újpesti bajnokin csatárokat megszégyenítő góllal növelte kétgólosra csapata előnyét. A győri klub honlapjának nyilatkozva elmondta: bár januárban még a bennmaradás volt a cél, most már egyértelműen csalódottak lennének, ha nem tudnák megtartani a nemzetközi kupaindulást jelentő negyedik helyet.

Szépe János 2025-ben a fontos gólok embere: az ETO hátvédje a 23. fordulóban, Nyíregyházán szép fejessel döntötte el a meccset a zöld-fehérek javára, a múlt fordulóban, Újpesten pedig csapata 2−1-es vezetésénél hátvéd létére szerzett igazi lesipuskás centerekre jellemző találatot, s noha Matija Ljujics második gólja még életben tartotta a hazai reményeket, onnan már nem volt visszaút a lilák számára.

„Ha jól emlékszem, pontrúgás előzte meg az akciót, aztán Daniel Stefulj átívelte a labdát a jobb oldalra, ahol Mamady Diarra szépen levette, nekem pedig sikerült a védő mellől kibújnom, így jó pozícióba kerültem. Remek labdát kaptam, közel is voltam a kapuhoz, így nem volt nehéz dolgom, de azért örültem nagyon, hogy sikerült gólt szereznem. Nyíregyháza után Újpesten is sikerült betalálnom, és megnyertük a mérkőzést, tehát segíteni is tudtam a csapatnak – emiatt vagyok a legboldogabb” – idézte fel a történteket a felvidéki származású játékos az ETO honlapjának adott interjúban.

A galántai születésű labdarúgót a 72. percben küldte pályára Borbély Balázs vezetőedző, Szépe csakhamar góllal hálálta meg a bizalmat, ezzel egyben igazolta mestere döntésének helyességét.

„Nyolc perccel azelőtt álltam be, és ezen kívül még volt egy nagy helyzetem, amelyet sajnos nem tudtam gólra váltani, mert a kapus kivédte. Bennem volt, hogy szeretnék gólt lőni, szerencsére sikerült is. Egyébként a gólpasszt is egy cserejátékos adta, hiszen Diarrával egyszerre álltunk be, úgyhogy itt most három ember is dicsérhető…” – mosolygott a védő.

Szépe Jánoséknak van is bőven okuk a jókedvre, az ETO ugyanis az NB I-es mezőnyben egyetlenként még nem kapott ki tavasszal, s újonc létére jelenleg a Konferencialiga-selejtezős indulást jelentő 4. helyen áll, hat ponttal megelőzve az MTK-t.

„Azért ez már tényleg komoly sorozat… Őszintén megvallva, már nem is számoljuk, hány meccsen nem kaptunk ki. Úgy vágtunk neki a tavasznak, hogy csak a bennmaradás legyen meg, aztán szépen elkezdtük gyűjtögetni a pontokat, jöttek egymás után a győzelmek, és viccesen megjegyeztük egymás közt, hogy ebből akár európai szereplés is lehet. És lám, annyi pontot gyűjtöttük, hogy egyre inkább reálissá vált a nemzetközi szereplés lehetősége, és most ott tartunk, hogy már csak egy meccset kell nyernünk, és tényleg meglesz a negyedik hely. Most már mindenképp szeretnénk ezt a pozíciót megtartani, s ősszel pedig megmutatni magunkat Európában.” 

 

Legfrissebb hírek

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 14:30

Szavak helyett tettek – belecsapott a munkába a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:00

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 23:29

Ilyen még nem volt a 12 csapatos NB I-ben – már heten is edzőt váltottak

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 12:18

Borbély Balázs a régió legígéretesebb edzője – a Coachinside szerint

Paunoch Péter blogja
2026.06.04. 13:12

Hajnal Tamás: Tudjuk, mit várhatunk Borbély Balázstól

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 06:36

Ferencváros: „Nagyon jó döntés Borbély Balázs kinevezése”

Labdarúgó NB I
2026.06.03. 10:35

Borbély Balázs: Az a dolgunk, hogy jobb közösséget, jobb csapatot kovácsoljunk össze

Labdarúgó NB I
2026.06.02. 09:51
Ezek is érdekelhetik