Szatmári Csaba: Újra meg kellett tanulnom járni
Megfelelő ütemben halad Szatmári Csaba felépülése – emlékezhetünk, a Diósgyőri VTK védőjének február elsején, az Újpest FC elleni bajnokin (1–1) tört el a bokája, miután a lila-fehérek játékosa, Kaczvinszki Dominik szabálytalankodott vele szemben. Azóta eltelt három és fél hónap, így kíváncsiak voltunk, milyen munkát végzett eddig.
„Bár kedden szabadnapom volt, higgye el, kétszer, időnként háromszor többet dolgozom a rehabilitációm során, mint amikor egészséges voltam – mondta lapunknak Szatmári Csaba, a DVTK harmincéves futballistája. – Általában egy órával hamarabb érkezem a társaknál és egy órával később távozom, tényleg nem unatkozom. Vasárnap voltam tizennégy hetes, s bár a hathetes kontroll után kiderült, az egyik letört csontdarab nem úgy forrt vissza, ahogyan kellett volna, már ez a gond is megoldódott. Folyamatosan erősítjük a bokámat, a combomat és a vádlimat, és már a futópadot is használhatom, egyelőre tíz kilométer per órás sebességgel kocoghatok rajta. Óriási munka van mögöttem, egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy újra meg kellett tanulnom járni, egyensúlyozni, mozogni. Már ott tartunk, hogy az ugrásokat készítjük elő, a sérült lábamra érkezem majd. A terv szerint a jövő héten már bekapcsolódhatok a munkába, amolyan fél edzést végezhetek, nyilván nem csinálhatok meg minden gyakorlatot. De szép lassan elérkezik az idő, amikor ismét kapnom kell a rúgásokat, ütköznöm, harcolnom kell, ezt újra meg kell szoknom. Abban maradtunk a szakmai stábbal, hogy a nyári felkészülésre kell tökéletes állapotba kerülnöm, ez a cél lebeg a szemem előtt. Minden jel arra utal, hogy a nyáron nem lesz szünetem, de nincs is ezzel semmi gond – persze egy-egy napot vagy hétvégét megkaphatok majd, hogy a családdal kikapcsolódhassak, de a munkáé lesz a főszerep. Akadtak mélypontok ezekben a hetekben, hónapokban, időnként nem láttam, van-e értelme a munkának, aztán amikor egyre jobbá vált a lábam és egyre több mindent tudtam megcsinálni a rehabilitáció során, visszanyertem a hitemet. Megérte ennyit dolgozni, de ez a minimum, amit visszaadhattam a klubnak, amely mindent megtett a felépülésem érdekében.”
A DVTK jelenleg a hatodik helyen áll a tabellán, közel sem mutat jó formát, ki lehet jelenteni, Vladimir Radenkovics távozása, valamint Valdas Dambrauskas kinevezése egyelőre nem hozta meg a várt eredményeket.
„Utálok a cserepadon vagy a kispadon ülni, a futballpályán érzem jól magam – nem azt mondom, hogy velem mennyivel jobb lenne a csapat játéka, de hiszem, hogy tudnék segíteni, kis pluszt adni az együttesnek. Hiányzik a futballpálya! Nem úgy megy a csapatnak, ahogyan vártuk, de a hátralévő két fordulóban eredményesnek kell lenni. A társak várnak vissza, rendre beszélünk, együtt reggelizünk, biztatnak, hisznek bennem. Mondanom sem kell, mennyire vágyom vissza, hogy együtt készülhessünk az edzésekre és a meccsekre és végre újra tétmeccsen szerepelhessek."
