Futsal NB I: Szombathelyen ütötte ki a Veszprém a címvédő Haladást a rájátszás nyitányán

D. S. B.D. S. B.
2025.02.27. 21:11
Simán nyert a címvédő és alapszakasz-győztes Haladás vendégeként és a tabella élére állt a Veszprém (Fotó: Vehir.hu Futsal Veszprém/Fb)
A címvédő, de az elmúlt időszakban széteső Haladás VSE hazai pályán simán, 5–1-re kikapott a Vehir.hu Futsal Veszprémtől a futsal NB I felsőházi rájátszásának nyitányán.

A Haladás az elmúlt időszakban jelentősen meggyengült, hiszen válogatott, illetve rutinos játékosok sora távozott az anyagi gondokkal küzdő csapattól, de a szombathelyiek az alapszakasz első felében így is akkora előnyre tettek szert, hogy megnyerték azt, és első helyen jutottak be a felsőházi rájátszásba.

Az időközben jelentősen átalakuló és megfiatalodó játékoskeretével viszont a címvédő csak tíz percig tudta megnehezíteni a Veszprém dolgát. A Haladás Varga Mátyás révén meglepetésre a 8. percben vezetett, de még ebben a percben épp a Szombathelyről megszerzett Dróth Zoltán egyenlített, majd Fellembek Zétény találatával a szünetben a Veszprém vezetett.

A Haladás nem kezdte jól a második félidőt, rögtön gólt kapott, és innen nem tudott visszajönni a meccsbe, a bakonyiak pedig az 5–1-es sikerükkel átvették a vezetést a tabellán.

FÉRFI FUTSAL NB I
RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ
FELSŐHÁZ
Haladás–Veszprém 1–5
ALSÓHÁZ
TFSE–Aramis 4–3

Február 28., péntek
FELSŐHÁZ
18.30: Nyíregyháza–Berettyóújfalu
20.45: Újpest–Kecskemét
ALSÓHÁZ
18.30: DEAC–Magyar Futsal Akadémia
19.00: Nyírbátor–Rubeola

 

Legfrissebb hírek

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
16 órája

Gálázott a DEAC, kikapott a Veszprém a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 22:54

Nyert a Veszprém, és visszavette a vezetést a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.26. 22:44

Megszerezte első pontját a Kincsem Lovaspark Futsal az élvonalban

Labdarúgó NB I
2026.10.22. 21:24

Tíz gólt lőtt a DEAC; csak ikszelt a Nyíregyháza a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 22:52

Már nem hibátlan a Veszprém, az Újpest nyerte a rangadót a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 21:20

Csak ikszelt idegenben az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.05. 23:32

Gálázott a Veszprém és a DEAC a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 22:38