NB I: egy kapus érkezését, egy távozását jelentette be a Fehérvár FC – hivatalos

T. Z.T. Z.
2025.01.10. 16:20
Kemenes Botond (Fotó: fehervarfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvár FC pénteken hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönben megszerezte az NB III-as Veszprém 23 éves kapusát, Kemenes Botondot. A szintén 23 esztendős Veszelinov Dániel ugyanakkor közös megegyezéssel elhagyta a székesfehérvári együttest, és Szegedre írt alá.

A Fehérvár FC és a VSC 2015 Veszprém megállapodásának értelmében kölcsönbe érkezett a székesfehérvári együtteshez a 192 centiméter magas kapus, Kemenes Botond – közölte a Fehérvár pénteken hivatalos honlapján.


A 23 éves kapus a 2023–2024-es idényben igazolt a Pető Tamás által irányított VSC 2015 Veszprémhez, ahol az NB III Északnyugati csoportjában tízszer kapott lehetőséget és három Magyar Kupa-mérkőzésen is pályára lépett. A 2024–2025-ös évad őszi idényében az Északnyugati csoport 3. helyén telelő Veszprém első számú kapusaként 15 bajnokin és két kupamérkőzésen védte csapata kapuját. Korábban U15-től U17-ig a magyar korosztályos válogatott keretében is szerepelt.

A fehérvári klub emlékeztetett, hogy Kemenes Botond a HLSZ által 2013-ban az év kapusának választott, karrierje legjobb éveit a Honvédban töltő Kemenes Szabolcs öccse.

A székesfehérváriak arról is hírt adtak hivatalos honlapjukon, hogy Veszelinov Dániel viszont közös megegyezéssel távozott az együttestől. A korábbi magyar U21-es válogatott kapus Dunaszerdahelyről igazolt a Vidihez 2024 januárjában. Tavaly októberben, a DVTK elleni győztes Magyar Kupa-mérkőzésen mutatkozott be a csapatban.


Veszelinov meg is találta új csapatát, az NB II-es Szeged-Csanád Grosics Akadémia bejelentette, hogy két és fél évre szerződtette a szegedi születésű kapust. A klub közölte, hogy Takács János kiesése miatt volt szükség új kapuvédőt hozni az együtteshez.

„Takács Janó a téli szünet során vállműtéten esett át, ezért várhatóan a tavaszi szezonban nem lesz bevethető. Mindezek okán indokolttá vált egy új kapus szerződtetése. Örülünk, hogy Dani személyében egy fiatal, szegedi kötődésű kapussal erősíthettünk” – mondta az átigazolás kapcsán Germán Tamás, a Szeged-Csanád GA csapatmenedzsere.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: Kemenes Botond (VSC 2015 Veszprém)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Daniel Kivinda (ukrán, szabadon igazolható), Veszelinov Dániel (Szeged-Csanád GA, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

A távozó Robbie Keane érzelmes levélben búcsúzott a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
1 órája

Robbie Keane távozik az FTC kispadjáról – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
9 órája

Mintha a lelkét simogatnák a Puskás Akadémia kapusának

Labdarúgó NB I
11 órája

Micsoda verseny: Szappanos Péter egy ezreddel előzte meg Vitális Milánt

Labdarúgó NB I
12 órája

Törökországban folytatja a Ferencvárostól távozó Pesics

Labdarúgó NB I
22 órája

A Honvéd szerződést bontott Feczkó Tamással – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:36

Szerhij Rebrovot továbbra is a magyar kispad érdekelné

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:54
Ezek is érdekelhetik