Paks: Vécsei Bálint három évre írt alá – hivatalos

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2024.04.09. 11:22
Vécsei Bálint magyar csapatban folytatja, három évre Paksra szerződött (Fotó: paksifc.hu)
Ahogy arról a Nemzeti Sport elsőként beszámolt: a Paksi FC szerződtette a 12-szeres válogatott középpályást, Vécsei Bálintot.


 

„Örömmel jelentjük, hogy klubunk a mai napon szerződtette Vécsei Bálintot” – írja a Paksi FC hivatalos honlapja, megerősítve ezzel reggeli értesülésünket.

A tolnaiak honlapja részletesen bemutatja a miskolci születésű játékos utánpótláskorban Kazincbarcikáról induló, majd a Honvédban, aztán Olaszországban és Svájcban, majd a Ferencvárosban legutóbb pedig Japánban folytatódó karrierjét. Mint ismeretes, a középpályás Vécsei Bálint tavaly nyáron a szerződése lejártával három és fél év után hagyta el a Ferencvárost. Rövid ideig a japán Kobéban szerepelt, és bár bajnokságot nyert a csapattal, csak két bajnokin játszott, ezért januárban távozott a klubtól.

„Nagyon örülök, hogy végre aláírhattam, az utóbbi időszakban nagyon hiányzott már, hogy csapattal készüljek és mérkőzéseket várhassak. Hiányzik az a fajta adrenalin, amit egy bajnoki találkozó ad egy játékosnak. Boldog vagyok, hogy Paksra szerződtem, és komoly célokért küzdhetünk. Szeretnék segíteni, hogy megtartsuk a második helyet, valamint kivívni egy újabb kupadöntőt – ezek nagyszerű szezonzárást ígérnek. A nyáron tehát remélhetőleg a nemzetközi porondra készülhetünk, ami vonzó volt számomra. Úgy gondolom, ma Magyarországon mindenki szereti nézni Bognár György filozófiáját, általában sok gól születik, és úgy érzem, idomulni tudok ehhez. Nagyon várom a közös munkát, szeretném újra élvezni a labdarúgást”nyilatkozta a paksi szerződés aláírását követően a tizenkétszeres magyar válogatott középpályás. 

Vécsei megállapodása a klub tájékoztatása alapján három évre szól. 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Supka Attila: Fájó módon veszítünk pontokat

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:20

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

Képeken a Paks kisvárdai győzelme – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 20:00

A Paks Kisvárdán szerezte meg első idegenbeli győzelmét

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 18:49

Kimondani könnyű: nem szabad gólt kapni…

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:04

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Paksi hapsik – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.15. 23:27