Lisztes Krisztián és Véber György a derbiről beszélgetett

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.11.30. 19:08
null
A vasárnapi derbi előtt Lisztes Krisztián, a Ferencváros és Véber György, az Újpest korábbi futballistája volt a Közbeszéd, a Köztér YouTube csatornájának vendége. A

A Fradi–Újpest rangadónak különleges hangulata volt a lelátón és a pályán is. Több volt az egymásnak odaszúrt szöveg, de „a tiszteletet mindig megadtuk az idősebbnek” – mondta Lisztes Krisztián. Szavai szerint az ellenfelek között is működött egyfajta kémia, a jó teljesítményt a mérkőzés végeredménytől függetlenül elismerték. 

Véber György szerint nem fognak örülni annak, amit mond, de akkoriban más idők voltak, mint mostanság. Ma már „mind a két klubnál egy összevásárolt csapat futballozik”, a 90-es évek végig azonban a Ferencvárosban és az Újpestben is legalább hét-nyolc saját nevelésű, a klubjához kötődő, hosszú ideje ott játszó labdarúgó vívta egymás ellen a nagy meccset. Azt viszont határozottan pozitív változásnak tartják mindketten, hogy a pályán kívül sokat szelídült a hangulat. „A mi időnkben azért még komoly utcai harcok voltak” – eleveníti fel Véber, „a Fradi-aluljárón átmenni, az igazából egy kihívás  volt, nagy kérdés volt, hogy följutsz-e a lépcsőn”erősíti meg az elhangzottakat Lisztes Krisztián. 

Mivel mindketten az utánpótlásnevelésben dolgoznak, ez is szóba került. Ferencváros labdarúgó-szakosztályának utánpótlás menedzsere szerint sokkal többet kellene arról beszélni, hogyan lehetne elérni azt, hogy egy tízmilliós országban egyetlen tehetség se vesszen el, ma e téren a rendszer nem működik túl jól. Az Újpest utánpótlása nem akadémia, emiatt a csapat jelentős hátrányba került – mondta Véber György, aki szerint olykor előfordul, hogy a jó képességű gyerekek az akadémiák szűrései során vesznek el.

„Az akadémiák az elmúlt 10-15 évben olyan előnyre tettek szert, hogy igazából a legtehetségesebbeket országos szinten is lefölözik. (…) Hiába a Honvédé a legjobb akadémia, ha a csapat majdnem kiesik az NB II-ből” fogalmazott Véber, hozzátéve, hogy Kispesten nem olyan játékosokat neveltek, akik a klub tradícióihoz méltóan szerepelnek az első osztályban.

 

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
3 órája

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
3 órája

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
16 órája

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
18 órája

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
19 órája

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
22 órája

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
Tegnap, 11:18

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
Tegnap, 10:20
Ezek is érdekelhetik