Bognár György: Kapusunknak jó meccsei voltak, ez most nem sikerült

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
Vágólapra másolva!
2024.11.30. 09:48
null
Kovácsréti Márk szögletből kiválóan csavarta középre a labdát, ám a kísérletből nem lett volna gól, ha Kovácsik Ádám (feketében) nem számolja el magát, és üt mellé (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I 15. fordulójának nyitó meccsén a Nyíregyháza otthon 4–2-re megverte a Paksot – lássuk hogyan értékelte a találkozót a két vezetőedző!

 

 

LABDARÚGÓ NB I
15. FORDULÓ
Nyíregyháza Spartacus FC–Paksi FC 4–2 (3–1)
Nyíregyháza, Városi Stadion, 4052 néző. Vezette: Erdős
Gólszerző: Beke (2., 20.), Kovácsréti (18.), Babics (90.), ill. Keresztes K. (39. – öngól), Böde (84.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

 

TÍMÁR Krisztián , a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője

Ilyen az álomkezdés?
– Amit elterveztünk, azt a csapat az első félidőben jó minőségben megvalósította. Nemcsak azért mondom ezt, mert akkor szereztük a góljaink nagy részét, hanem mert jól működött a középpályás védekezésünk is, és azokat a területeket támadtuk, amelyeket megbeszéltünk. Ezzel együtt ellentétes félidőket láttam, pedig nem kértem a szünetben, hogy passzívabbak legyünk. Tudtuk, hogy Böde Dánielt be fogja vetni a Paks, a szélsőink kicsit visszahúzódtak, így könnyebben jött be a labda a szélekről, de ezeket a szögletekkel együtt nagyrészt el tudtuk hárítani.


– Harmadjára játsszák az adott forduló első mérkőzését. Megvan ennek a lélektana?
– Ha nyersz, akkor igen, nyugodtabban nézed a folytatást. Mondtam a játékosaimnak, nézegethetjük a tabellát, ha nem gyűjtjük a győzelmeket. Örülök, hogy mentalitásban más volt ez a csapat, mint a Puskás Akadémia elleni, és a Paks ellen szerzett pontok is nagyon értékesek.


– Adta magát, hogy Beke Péter kerül az eltiltott Nagy Dominik helyére a kezdőcsapatba?
– Igen, de nem azért, mert a babona szerint az olyan játékos jó eséllyel betalál, aki a korábbi csapata ellen lép pályára. Beke Péter jól dolgozott az elmúlt hetekben is, de kevesebbet játszott, ennélfogva viszont frissebb volt, és ez is sokat számított ebben a helyzetben. Örülök neki, hogy bejöttek a megoldásai és még alaposan ki is futotta magát.
 

BOGNÁR György , a Paksi FC vezetőedzője
– Mi történt a mérkőzés elején?
– Az első húsz percben fölénk nőtt a Nyíregyháza, ezt el kell ismerni. Igaz, mi is kellettünk hozzá, mert nagyon sok helyezkedési és technikai hibát követtünk el, tálcán kínáltuk a lehetőséget az ellenfélnek.

– A korai tetemes hátrány tudatában nem vetődött fel, hogy idő előtt cserél? Akár a hibázó – Kovácsik Ádámot is lehívhatta volna.
– Kapusunknak jó meccsei voltak az utóbbi időben, ez most nem sikerült, kétszer is melléütött a labdának, de nem egy játékosra húzzuk rá az első húsz percben történteket. Felvetődött a korai csere, de nálam elv, hogy akit beteszek a csapatba, azt minimum a szünetig a pályán hagyom, mert az az én felelősségem is, hogy lehetőséget adtam neki. A szünetben bevetett fiatalok ellenben szépen helytálltak, csak addigra már nagy volt a hátrány. Azok viszont nem győztek meg, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, és most bekerültek a csapatba.

– Böde Dániel nem kaphatott volna több játékpercet az egyenlítés reményében?
Azért nem, mert sérüléssel bajlódott, és arra is gondolnunk kellett, hogy van elmaradt meccsünk, és a jövő héten kétszer játszunk az MTK-val. Nem akarjuk őt túlterhelni, hogy probléma legyen a következő mérkőzéseken.

Labdarúgó NB I
2024.11.29. 21:55

Kovácsik hibái után hiába kapaszkodott a Paks, kikapott Nyíregyházán

A Szpari gyakorlatilag az első húsz percben eldöntötte a mérkőzést – Kovácsréti Márk szögletből talált be a zöld-fehérek ellen.
   
AZ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Ferencvárosi TC1283122–11+1127
  2. Puskás Akadémia1382323–14+926
  3. Paksi FC1473428–22+624
  4. MTK Budapest1372422–15+723
  5. Diósgyőri VTK 1465318–17+123
  6. Újpest FC1464418–12+622
  7. Nyíregyháza Spartacus1553721–26–518
  8. Fehérvár FC1443719–22–315
  9. ETO FC Győr1336416–18–215
10. Zalaegerszegi TE1334618–21–313
11. Debreceni VSC1324717–26–910
12. Kecskeméti TE141310  9–27–186

 

Legfrissebb hírek

„Szó sincs arról, hogy Varga Barnabás ne játszana többet a Ferencvárosban”

Labdarúgó NB I
7 órája

Révész Attila szerint játékosai fizikuma döntött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
9 órája

Robbie Keane nem foglalkozik a kimaradó Varga körüli pletykákkal

Labdarúgó NB I
19 órája

A paksi győzelem csak fellángolás volt? Hármat kapott az Újpest Kisvárdán

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:39

„A pálya talajával meg kellett küzdenie mindkét csapatnak” – Radenkovics a DVTK Barcika elleni döntetlenje után

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:41

Bese Barnabás: Mutassuk meg, hogy mi is jók vagyunk!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:56

Szakadt cipős gyerekből klubcsúcstartó: Nagy Zsolt 200. élvonalbeli meccse következik

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:33

Horváth Dávid: A kiállítás előtt és után is az ETO diktálta a tempót

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 19:31
Ezek is érdekelhetik