Szabó István arra kérte a Kecskemét szurkolóit, csak a meccs után kritizálják a csapatot

N-P. T.N-P. T.
2024.09.28. 20:00
Szabó István kiment az elégedetlenkedő szurkolókhoz (Fotó: Koncz Márton)
A labdarúgó NB I 8. fordulójában az újonc Nyíregyháza idegenben 2–0-ra legyőzte az erőtlenül játszó Kecskemétet, amely sorozatban a negyedik vereségét szenvedte el a bajnokságban. A Szpari először szerzett pontot idegenben. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Nyíregyháza trénere, Tímár Krisztián elégedetten értékelt a találkozó után.

„Nehezen lendültünk bele a játékba, kicsit lassabb tempóban kezdtük a meccset, így az első negyed óra nem tetszett. Aztán szépen lassan belejöttünk a játékba, fokozatosan átvettük az irányítást, volt két villanásunk, amikből gólokat tudtunk szerezni, ez döntőnek bizonyult. Utána is kontroll alatt tartottuk a meccset. A sérülteket helyettesítők jól szálltak be, stabilak voltunk hátul, hárítottuk a pontrúgásokat. Jó csapatmunkát láttam, mindenki küzdött a másikért, mindenki átérezte mennyire fontos mérkőzés volt ez. Hátul nullára hoztuk le a mérkőzést, ami fontos célunk volt, ennek kifejezetten örülök. Egymás után kétszer tudtunk nyerni, ez is nagyon fontos. A meccs előtt mondtam, hogy szeretnénk a Kecskemétet magunk mögött tartani, ez sikerült, így optimistán várjuk a Diósgyőr elleni rangadót.”

A Nemzeti Sport kérdésére reagálva kijelentette:

„Most már lehet mondani, hogy felvettük az NB I tempóját. Örülünk, de nem fogunk hátradőlni, lépésről lépésre kell haladni. Remélem, a Diósgyőr elleni rangadón is győzni tudunk, és ha háromból hármat tudnánk nyerni, az már nagyon komoly teljesítmény lenne.”

TÍMÁR KRISZTIÁN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Kecskeméti TE vezetőedzője, Szabó István gratulált az ellenfélnek.

„Nagyon nehéz, mivel nyert a Nyíregyháza, de én azt láttam, hogy az első húsz-huszonöt percben rendkívül jól játszott a csapatom. Már az elején a gólvonalról rúgták ki a labdát, nagyszerű támadásokat vezettünk. Sajnos aztán egy rossz mentés után Kovácsréti ritkán látható szép gólt rúgott, a másodiknál pedig elcsúszott a védekezés. Még a szünetben is arra biztattam a srácokat, hogy ugyanígy játszunk tovább és juttassuk a védelem mögé a labdát. Hiányérzetem van, mert sok pontrúgásunk volt, de kifejelték a labdákat vagy nem a megfelelő döntéseket hoztuk meg. A támadás előkészítésében és a befejezésekben kell javulni, ez döntött ma. Még azt sem lehet mondani, hogy a srácok nem próbáltak lőni, de kell a pontosság, a finesz, a ravaszság, hogy gólokat tudjunk lőni. Jelenleg ezt látom a legnagyobb problémának.”

Ezután a Nemzeti Sport felvetette: a szurkolók kritikának adtak hangot a mérkőzés alatt.

„Kimentem hozzájuk, megértem a csalódottságukat. Arra kértem őket, hogy a mérkőzés után lehet kritikát megfogalmazni, de amíg a játékvezető le nem fújja, hozzánk hasonlóan ők sem adhatják fel. Biztos vagyok abban, hogy ma küzdöttek, hajtottak a srácok. Természetesen azért vagyunk, hogy kiszolgáljuk a szurkolókat.”

SZABÓ ISTVÁN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

LABDARÚGÓ NB I
8. FORDULÓ

Kecskeméti TE–Nyíregyháza Spartacus FC 0–2 
Kecskemét, Széktói Stadion, 1413 néző. Vezette: Derdák
Gólszerző: Kovácsréti (27.), Navrátil (43.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

 

Legfrissebb hírek

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 21:30

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 21:01

Beke Péter duplázott, a KTE magabiztosan verte meg a Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:44

Elaltatta magát a DVTK, a Puskás Akadémia a hajrában fordított Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 16:28

Révész Attila bírózott, Nuno Campos a szurkolókat dicsérte a ZTE–Kisvárda bajnoki után

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 11:53

Hajszán Gyula: Az ETO megérdemelten lehet bajnok

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 11:26

Az utolsó pillanatokban lőtt góllal mentett meg egy pontot az MTK Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 21:30

Szendrei és Böde is duplázott, a Paks a végére kiütötte a Barcikát

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 18:57
Ezek is érdekelhetik