„Nagyon jó érzés” – Kalmár Zsolt 10 hónap után újra a pályán

• P. K.
2024.09.23. 10:18
Kalmár Zsolt újra a pályán (Fotó: Balogh László)
Közel tíz hónap után lépett ismét pályára a Fehérvár FC-ben a sérüléséből felépült, 36-szoros válogatott Kalmár Zsolt, aki a fehervarfc.hu-nak nyilatkozott a Puskás Akadémia elleni, vasárnapi meccs után.

 

A 29 éves Kalmár Zsolt tavaly augusztusban szerződött Dunaszerdahelyről Fehérvárra, de november 26-án megsérült a térde a Kecskemét elleni bajnokin, és azóta nem szerepelhetett, az Európa-bajnokságot is ki kellett emiatt hagynia (másodszor maradt le a tornáról sérülés miatt), kétszer is megműtötték. Vasárnap a Puskás Akadémia elleni, 3–0-ra elveszített meccsen tért vissza a Fehérvárba, a 76. percben állt be az egyébként a szünetben Holender Filipet váltó Kovács Mátyás helyére.

„Nagyon jó érzés volt közel 10 hónap kihagyás után ismét pályára lépni. Kemény munka áll mögöttem és szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindenkinek, aki mellettem állt ebben a nehéz időszakban és természetesen a Vidi vezetőségének és szakmai stábjának is, akik végig türelmesek voltak velem szemben. Nehéz volt kivárni azt az időszakot, amikor újra elkezdhettem futni és együtt edzeni a csapattal, de szerencsére ez már a múlté és ma este újra pályára léphettem. Az biztos, hogy kell még néhány meccs, hogy felvegyem a ritmust. Sajnos a Puskás Akadémia elleni meccsünk nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, pedig 0-0-nál és 1–0-nál is voltak helyzeteink, de ezeket nem tudtuk gólra váltani. Ez volt ma este a két csapat közt a különbség, hogy ők gólokat szereztek a helyzeteikből, mi pedig nem. Ahhoz, hogy az ilyen mérkőzéseken pontot, pontokat szerezzünk, be kell rúgnunk a helyzeteinket” – értékelt a lefújás után Kalmár Zsolt. 

LABDARÚGÓ NB I
7. FORDULÓ
Puskás Akadémia FC–Fehérvár FC 3–0 (Colley 12., Nissilä 62., Levi 78.)
Felcsút, Pancho Aréna, 2058 néző. Vezette: Káprály

 

 

Legfrissebb hírek

A Nagykanizsa ellen is folytatódott a Videoton rossz idegenbeli sorozata

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 17:57

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Női NB I: kiütötte a sereghajtót a Honvéd, idegenben nyert a Puskás is

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 20:03

Az ETO, a ZTE és a Puskás Akadémia is könnyedén jutott tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 17:11

A VAR-döntés után megőrizte előnyét az FTC, Lisztes góljával nyert Felcsúton

Labdarúgó NB I
2026.08.30. 20:55

A Soroksár kitömte a Csákvárt, a Karcag fordított Videoton ellen – ez történt vasárnap az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 19:35

A Vidi legyőzésével még mindig őrzi veretlenségét a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 17:21

Puskás Ferenc arcképe is rajta lesz a PAFC új mezén a Ferencváros elleni bajnokin

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 12:50