Súlyos vereséget szenvedett a DVTK a Fortuna Düsseldorftól

K. Zs.K. Zs.
2024.07.12. 18:46
Fotó: DVTK Facebook
Az NB I rajtjára készülő DVTK 4–0-ra kikapott a német második ligás Fortuna Düsseldorftól pénteken, a két labdarúgócsapat ausztriai felkészülési mérkőzésén.

„A játékosok megkapták azt a terhelést, amire szükségük volt, megtapasztaltuk a 2. Bundesliga szintjét. Részünkről ez a találkozó inkább tűnt tétmeccsnek, mint felkészülésinek. Az ellenfél két csapattal játszott 45-45 percet, szemben velünk. És persze a srácoknak nem volt könnyű friss játékosok ellen a második félidőben. Kaptunk egy jó leckét, ugyanakkor az ilyen mérkőzéseken tudunk igazán fejlődni” – idézi a dvtk.eu Vladimir Radenkovics értékelését.

A DVTK vezetőedzője szerint jó lett volna még egy felkészülési találkozót vívni az edzőtábor keretében, de összességében elégedett az ausztriai napokkal. A tréner úgy véli, a felkészülés rendben volt, elvégezték, amit szerettek volna, és fontos, hogy nincsenek súlyosabb sérültjeik.

„Jó erőben vagyunk. Most két nap pihenő következik, utána pedig dolgozunk tovább, hogy készen álljunk az első bajnoki mérkőzésre” – zárta a hazautazás előtti értékelését Radenkovics.

Nikola Gluscsevics személyében csereként egy próbajátékos is pályára lépett a DVTK-ban.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Fortuna Düsseldorf (német II.)–DVTK 4–0 (2–0)
Bad Wimsbach (Ausztria)
DVTK: Odincov (B. Danilovics, 58.) – Gera D., Szatmári, Lund, Bárdos – Rarszalla, Holdampf, Komlósi (Ferencsik, 81.) – Bényei, Rakonjac (Gluscsevics, 78.), Huszár (Varga Z., 58.). Vezetőedző: Vladimir Radenkovics
Gólszerző: A. Hoffmann (29.), Iyoha (40.), Sobottka (53.), Niemiec (55.)

A DIÓSGYŐRI VTK NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: Ausztria
DVTK–Putnok (NB III) 5–0 (Jurek 2, Rakonjac, Herbák, Bényei)
Ausztriában:
DVTK–Universitatea Cluj (romániai) 2–0 (Edomwonyi 2 – az elsőt 11-esből)
DVTK–Csíkszereda (romániai, II. o.) 0–1
DVTK–Fortuna Düsseldorf (német, II. o.) 0–4
Miskolcon:
Július 20.: DVTK–MFK Zemplín Michalovce (Nagymihály, szlováki)

TOVÁBBI PÉNTEKI MÉRKŐZÉSEK
Dunaszerdahelyi AC (szlovákiai)–ETO FC Győr 2–1 (Redzic 43., Bősze 84., ill. Bumba 70.)
Puskás AFC–Slovan Liberec (cseh) 1–1 (Soisalo 69., ill. Frydek 82.)
Újpest–Waldhof Mannheim (német III.) – elmaradt, szombaton pótolják

 

Legfrissebb hírek

NB I: kiderült, hány meccset kell kihagynia Colley-nak és Várkonyinak

Labdarúgó NB I
2026.03.18. 18:35

Női Magyar Kupa: a Fradi véget vetett az ETO sikersorozatának

Labdarúgó NB I
2026.03.18. 17:04

Elfeledett élvonalbeli futballklubok, 3. rész: a Képes Sport újságírója is védte a Fekete Ördögök kapuját

Képes Sport
2026.03.18. 14:13

A görögök kijelölték a mieink ellen készülő keretüket

Magyar válogatott
2026.03.17. 18:23

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Kamionsofőr is lehetett volna Kovács Dániel

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 15:02

Kinevezték Kovács Zoltán utódját a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 12:46

Már megnézhető az MTK 125 éves labdarúgó-szakosztályáról készült film

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 12:21
Ezek is érdekelhetik