Kubatov Gábor szerint öt százalék esély van a Gazprom-szponzorációra

T. Z.T. Z.
2024.07.05. 14:06
Kubatov Gábor (Fotó: Bíró Csaba)
A politikai aktualitások mellett a Ferencvárosról és a lehetséges Gazprom-szponzorációról is beszélt Kubatov Gábor az Index Konkrétan című műsorának legújabb adásában.

A műsorban Kubatov Gábor úgy fogalmazott, hogy a Ferencváros nem államhoz köthető cégek támogatásából működik, a bevételek döntő részben a piacról származnak, ezt az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nem is hagyná – olvasható az Index.hu-n. Szavai szerint a Fradi egy sok évtizede komolyan menedzselt klub, amelynek komoly szurkolótábora van az egész országban, a nemzetközi szerepléseik miatt pedig érdemesek a támogatásokra.

A lehetséges Gazprom-szponzorációról úgy fogalmazott: semmi kivetnivalót nem lát abban, ha egy orosz vállalat, amely egyébként „irdatlan hasznot húz a gázszállításokból”, befektetne a magyar sportba és szerződést kötne velük, ennek esélyét azonban most öt százalékra becsüli. Elmondása szerint nem valamelyik állami szerv, hanem ők, mint Ferencváros tárgyalnak velük, az ajánlatukat már el is küldték a Gazpromnak, de ez idáig nem érkezett válasz az orosz féltől.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:

 

Legfrissebb hírek

„Voltak indokolatlan szigorításaink, amelyek feleslegesek voltak” – Csányi Sándor az MLSZ közgyűlésén

Magyar válogatott
7 órája

Orbán Viktor Brüsszelből üzent az MLSZ-közgyűlés résztvevőinek

Magyar válogatott
8 órája

Megszakította a Kisvárda elleni rossz sorozatát az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 16:28

A ZTE kivásárolta a Costa Rica-i légióst – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 09:50

„Tudom, nagyképűen hangzik, hogy a tavasz bajnoka várja a bajnokot...” – Bódog Tamás a Puskás Akadémia legyőzése után

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 08:51

Robbie Keane a Kazincbarcika elleni győzelemről: A Liverpool kevesebbet rotál a Fradinál – videó

Labdarúgó NB I
2026.03.01. 23:15

A hátrányból felálló ETO szerencsés góllal legyőzte az Újpestet

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 21:23

A DVTK nem tudta legyőzni hazai pályán a ZTE-t, kieső helyen maradt

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 18:53
Ezek is érdekelhetik