FTC: edzőkérdésben a kapkodás kizárva – Jakirovic is jelölt lehet

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.26. 11:29
IMAGO/GrubisicSergej Jakirovic is jelölt lehet a Ferencváros kispadjára (Fotó: Imago)
Dejan Sztankovics távozása utána Ferencváros vezetői nem szeretnének elhamarkodottan dönteni az új vezetőedzőről, ugyanakkor tartja magát az a hír is, hogy a bosnyák Sergej Jakirovic is jelölt lehet.

 

Egy-két héten belül eldőlhet, ki lesz a Ferencváros új vezetőedzője. A végső szót nem Kubatov Gábor elnök, nem Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója és nem is Hajnal Tamás sport­igazgató mondja ki, a zöld-fehéreknél évek óta bevett szokás, hogy a játékosok és a szakmai stáb szerződtetése ügyében is csapatként döntenek. Amíg nincs egyetértés, nem lesz bejelentés, ráadásul az Üllői úton úgy tartják, noha jó lenne minél hamarabb megtalálni a megfelelő trénert az üres pozícióra, kapkodni véletlenül sem szeretnének, nem szorít az idő…

A keret tagjai ezekben a napokban szabadságukat töltik. Van, aki hazautazott a családjához, más a tengerparton tölti szabadidejét, három magyar labdarúgó, Dibusz Dénes, Botka Endre és Varga Barnabás pedig a rövid szusszanás után hétfőn Telkiben találkozik a válogatott keretébe meghívott játékosokkal, és megkezdik a felkészülést a közelgő Európa-bajnokságra.

Ami biztos: a ferencvárosi kispadra több jelölt is van. A tárgyalások, egyeztetések folyamatosan zajlanak, nem arról van szó, hogy a magyar bajnok elöljárói egy vezetőedzővel tartják a kapcsolatot, és őt győzködik, vállalja el a Ferencváros irányítását. A zöld-fehérek a szokásnak megfelelően nevekről nem szeretnének beszélni, amint megszületik a megállapodás, bejelentik az új vezetőedző érkezését. Az már a napokban eldőlt, hogy a lengyel Marek Papszun nem lesz a Fradi edzője, a testnevelő tanárból lett tréner ugyanis visszatért korábbi csapatához, a Rakówhoz. Horvátországban arról írnak, hogy a Dinamo Zagreb bosnyák vezetőedzője, Sergej Jakirovic is esélyes a magyar bajnok kispadjára, szerződése a nyáron lejár, és adott esetben nyitott lenne a magyarországi munkára.

Hosszú hetekig azonban biztosan nem lehet húzni az időt, halogatni a végső döntést, hiszen – jelen állás szerint – a Fradinak már a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében pályára kell lépnie. Hiába a sorozatban megnyert hat bajnoki cím, és hogy egymás után ötször is európai kupa csoportkörébe jutott a csapat, nem zárható ki, hogy már az Európa-bajnokság elődöntőinek idején, július 9-én vagy 10-én selejtezőt kell játszania. Ha így lesz, az azt jelenti, a csoportkör eléréséhez négy kvalifikációs kört kell sikerrel venni, az elsőben olyan riválisok jöhetnek szembe, mint az izlandi Vikingur Reykjavík, a fehérorosz Dinamo Minszk, a grúz Dinamo Batumi vagy éppen a régi ismerős, máltai Hamrun Spartans.

Sűrű napok elé néznek a Ferencváros vezetői: az átigazolási időszakban nem csupán új labdarúgókat, új vezetőedzőt is találni kell.

Jarikoviccsal kapcsolatban kerestük a klubot, de az FTC sajtóhírekre nem reagál.

 

 

Legfrissebb hírek

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
14 órája

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Ausztrál válogatott szélsőt szerződtetett a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 16:06

Eldar Civic: Bekereteztetem a Ferencváros-mezemet

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 11:09

Az NB I-ből igazolt a Liverpool, a Fradi folytatta, az Újpest megkezdte az átigazolásokat – körkép

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 09:27

Hét ferencvárosi mérkőzés után visszatér Hollandiába a szélső – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 18:16

Saldanha: Régóta vágyom rá, hogy Spanyolországban futballozzak

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 22:03

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52
Ezek is érdekelhetik