Egyenletesen – Somogyi Zsolt jegyzete
MÉG MINDIG sok futballista kérdezi a mérkőzés után: hányast kaptam? Az osztályzás sohasem volt könnyű dolog, és magától értetődik, ha a játékosok szigorúnak érzik a tudósítót. Persze más világ volt, de ha ma valaki azt olvassa, hogy „Farkas János ezúttal nem vette ki a részét a mezőnymunkából, egyedül Albert Flórián nyújtott egyenletesen jó teljesítményt”, aligha hiszi el, hogy ez egy 1966-os, Franciaország elleni 4:2-es diadal értékelésének részlete volt, s a meccsen nem az FTC, hanem a Vasas játékosa szerezte mind a négy magyar gólt. Mi lett volna, ha egyenletesen játszik, netán kiveszi a részét a mezőnymunkából is?
Képzeljük el, mi történne, ha ma egy magyar válogatott játékos szerez négy gólt a franciák ellen, mondjuk, a nyári Európa-bajnokságon, a kieséses szakaszban – nem biztos, hogy a mezőnymunkájáért, a túl kevés szerzett labdájáért kritizálná akár szurkoló, akár újságíró…
A bajnoki meccsek értékelése sem egyszerű, mégis hiszünk abban, hogy 33 fordulót követően reális képet tükröz. A posztonkénti rangsor meg ezen felül azért is lehet érdekes, mert nagyon nem mindegy, ki hol futballozik – az egyik poszton egy bizonyos átlaggal dobogóra sem lehet kerülni, bizonyos pozícióban a bajnokság csapatába is be lehet kerülni. Elég megnézni a kapusokat: sokan Dibusz Dénest látnák a válogatott kapujában az Eb-n, itt mégis megelőzték – persze az FTC kapusa is kiemelkedően teljesített. Ebben lehet talán igazságtalanság, de mindig hangsúlyozzuk, az értékelés egyfajta szempontból (nem meglepő: a miénkből) történik, és ahogy ma mondják, benne van a pakliban, hogy nem mindenki ért egyet azzal, amit a meccs másnapján a lapban lát. Még néha mi magunk sem gondoljuk ugyanazt: a kollégák között nem ritka a véleménykülönbség, ki miért adott ennyit vagy annyit, mennyire számít az ellenfél erőssége, és bár az osztályzatok definiálása egyértelmű, képtelenség, hogy mindig mindenki ugyanazt gondolja. Ami érdekes, hogy miközben immár örökös vita van a magyar játékosok kontra légiósok kérdéskörben, nem okvetlenül hazafiasságból vannak többségben a hazai játékosok.
Hogy aztán ki érdemelte meg, hogy posztja legjobbja legyen a nézők szerint is?
Ez ízlés, felfogás kérdése is, de annyi talán elmondható: a posztok győztesei, ellentétben a franciákat agyonverő Farkas Jánossal, egyenletesen jó teljesítményt nyújtottak.
