Sajbán Máté góllal verekedné vissza magát a ZTE kezdőjébe

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2024.03.10. 11:28
Sajbán Máté örül, hogy zalaegerszegi együttese jól szerepel a bajnokságban a tavasszal, de szeretne még több időt a pályán tölteni (Fotó: Szabó Miklós)
Sajbán Máté éppen az MTK ellen szerezte első zalaegerszegi bajnoki gólját, a rutinos támadó vasárnap ismét be akar találni a fővárosiak kapujába.

Szép emlékei vannak az MTK Budapestről Sajbán Máténak, a ZTE FC színeiben ellene szerezte meg első bajnoki gólját. A 28 éves támadó tavaly nyáron Paksról igazolt Zalaegerszegre, s a második fordulóban betalált az MTK kapujába (2–1). Sőt, kifejezetten jó a statisztikája az MTK ellen, pályafutása során nyolc élvonalbeli bajnokin hat győzelmet és csupán két vereséget számlál.

„Jó lenne ismét betalálni, de a legfontosabb a csapat sikere – mondta lapunknak Sajbán Máté, a ZTE FC támadója. – Jól kezdtük a tavaszt, feljebb kapaszkodtunk a tabellán, nem titkolt célunk, hogy még magasabbra kerüljünk, nem hátrafelé akarunk nézegetni. Győzelem esetén pontszámban beérjük az MTK-t, így még szorosabb lenne a harc a középmezőnyben, továbbá stabilabb lenne a helyünk.”

Ebben az idényben kétszer már összecsapott a két együttes, augusztusban a ZTE (2–1), novemberben az MTK (2–0) győzött. Vajon most mi szükséges a zalai győzelemhez?

„A szilárd védekezés lehet a kulcs, ez a legutóbbi bajnokikon működött, ezt kell folytatnunk, illetve el kell kerülnünk a szabad- és szögletrúgásból kapott gólokat. Az MTK-nak ragyogó támadói vannak, végig résen kell lennünk. A múlt heti, Kisvárda elleni bajnokin nem tudtunk gólt szerezni, ami ritkán fordul elő velünk. Helyzeteket kell kialakítanunk és jó százalékban értékesítenünk. A kisvárdai vereség egyáltalán nem fogta meg a csapatot, ellenfelünk a bennmaradásért harcol, benne van a pakliban, hogy a saját pályáján bárkit legyőz. A játék képe alapján nem érdemeltünk vereséget, sajnos mégis alulmaradtunk. Nem tudtunk helyzeteket kidolgozni, ez volt a fő oka, hogy nem szereztünk pontot. Ám ez már a múlt, most már az MTK elleni mérkőzésre figyelünk és arra, hogy itthon tartsuk a három pontot.”

Sajbán Máténak korábban a ZTE kezdőcsapatában volt a helye, ám az utóbbi időszakban a kispadra szorult, az előző három bajnokin csereként összesen valamivel több mint húsz perc jutott neki. Az a célja, hogy teljesítményével meggyőzze Márton Gábor vezetőedzőt, hogy érdemes a kezdőcsapatba neveznie.

„Volt egy kisebb sérülésem, de jól indult a tavasz, két bajnokit is végigjátszottam, majd a posztriválisok kitűnő teljesítményt nyújtottak, gólokat szereztek, jelenleg nem vagyok a kezdőcsapat tagja. De természetesen szeretnék visszakerülni, ha a hétvégén az MTK ellen gólt vagy gólokat lövök, közelebb kerülök a célomhoz. A legfontosabb mindenesetre a csapat, mindegy, ki talál be, a lényeg, hogy nyerjünk vasárnap.”

NAGYSZERŰEN KEZDTE A TAVASZT a ZTE, ám a múlt hét végén kikapott Kisvárdán, kérdés, hogy saját pályáján visszatalál-e a helyes útra. A két csapat között három pont a különbség a tabellán az MTK javára, szerintem vasárnap a Zalaegerszeg győz, és beéri mostani ellenfelét.
NS-tipp – Judi ÁDÁM

NB I
24. FORDULÓ
20.00: Zalaegerszegi TE FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!


 

 

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Az első két meccs eredményére nem lehet panasz, de csatárgólokra várnak a Fáy utcában

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 11:08

Az MTK újra kétgólos hátrányból egyenlített, de a Puskás Akadémiáé lett a három pont

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 19:28