A magyar válogatottat választaná az Újpestbe berobbanó szerb középpályás

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.03.21. 11:57
Ha választani kellene, Ognejn Radosevics a magyar válogatott mellett döntene a szerb helyett (Fotó: Török Attila)
Hosszabb interjút adott a csakfoci.hu-nak a labdarúgó NB I-es Újpestbe a közelmúltban berobbanó 20 éves szerb középpályás, Ognjen Radosevics, aki beszélt a Kerkez Milossal való korábbi verekedéséről és arról is, hogy ha választhatna, a magyar válogatottban szerepelne, nem a szerbben.

A 2003-ban, Szabadkán született Ognjen Radosevics 2017-ben került Szegedre, a SZEAC akadémiájára, ahol hamar megtanult magyarul, ma pedig már folyékonyan beszéli a nyelvünket. Radosevicset Szegedről szerezte meg az Újpest még 2018-ban, s egy fél éves szentlőrinci kitérőt leszámítva járta végig a szamárlétrát, hogy aztán ebben az idényben már az NB I-ben is bemutatkozhasson, teljesítményére pedig sokan felkapták a fejüket.

A 20 éves középpályás a csakfoci.hu-nak adott interjújában elárulta, a magyar vagy a szerb válogatottat választaná-e.

„A szüleim mindketten szerb állampolgárok, nem beszélnek magyarul, én pedig jelenleg nem rendelkezem magyar állampolgársággal, de szeretném minél előbb megszerezni.

Mivel nagyon fiatalon kerültem ide, ezért Magyarországot választanám válogatott szinten. Ha megkapom az állampolgárságot, és számítanak rám a nemzeti csapatban, akkor a magyar mezt húznám fel, mert magyarnak érzem magam.

Már egy ideje dolgozok az állampolgárságon, reményeim szerint jól is fog alakulni minden” – mondta Radosevics, aki egy korosztályú a szintén Szerbiában született Kerkez Milossal, akivel korábban komolyabb afférja is volt.

U17-ben egy ETO–Újpest meccsen volt egy verekedésünk. Két szerb volt a pályán, ő meg én, és sikerült megtalálnunk egymást. Nem történt semmi komoly sérülés, mert gyerekek voltunk. Aztán a mérkőzés után találkoztunk és normálisan megbeszéltük az esetet. Később üzenetben párszor beszéltünk egymással, azóta is követem a pályafutását. Megérdemli, hogy ilyen magas szintre jutott, személy szerint örülök neki és a sikereinek” – elevenítette fel Radosevics, aki elárulta, később is volt, hogy konfliktusba került, de akkor már magában tudta tartani az indulatait.

„A Kerkez-féle incidensnél tényleg nagyon gyerek voltam, ma már máshogy cselekszem ilyen helyzetekben, de a tűz még mindig ugyanaz bennem” – jegyezte meg az Újpest FC középpályása, aki természetesen szeretne a Bournemouth magyarjához hasonló karriert befutni, s szerinte jó ütemben halad a fejlődése.

Radosevics többek között elmondta, az NB I szerb játékosai között csapattársát, Matija Ljujicsot tartja a legjobbnak, de kitért a lila-fehérek korábbi vezetőedzőjére, Nebojsa Vignjevicsre és a jelenlegi szakvezetőre, Mészöly Gézára is.

Mint részletezte, a szerb szakember mindig támogatta, a januári felkészülési meccseken pedig kezdőként számolt vele, ez pedig segített Radosevicsnek, hogy teljes értékű csapattagnak érezze magát, amikor Mészöly Gézánál Diósgyőrben kezdőként kapott szerepet, s úgy érzi, jól használta ki a pillanatot.

„Erre nehéz válaszolni, mert azóta stabilan kezdek” – mondta arra a kérdésre Radosevics, hogyan érintette Vignjevics menesztése.

„Nem tudom mi lett volna, ha ő marad a vezetőedző, mennyiben lenne más a helyzetem. Mészöly Gézával is jó viszonyt ápolok, mindig elmondja, mire figyeljek, mik az erősségeim és mit vár el tőlem. Sokat jelent, hogy ez így van, remélem így is folytatódik a kapcsolatunk” – mondta Radosevics, aki univerzális játékosnak tartja magát.

„A játék sok szintjén tudok hozni jó teljesítményt, nincs olyan terület, ahol kirívóan gyenge lennék. Talán a futásmennyiségemet és a gólérzékenységemet emelném ki leginkább. Mentális téren ugyanakkor bizonyos helyzetekben fejlődnöm kell, például megvisel, ha van egy rossz passzom. Az utóbbi meccseken már valamennyire ezt is sikerült levetkőzni, de szeretnék még jobb lenni ezen a területen is” – zárta szavait Radosevics.

 

Legfrissebb hírek

Háromgólos FTC-győzelem az Újpest ellen a női labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
9 órája

A Zalaegerszeg két góllal győzte le az Újpestet, így ismét negyedik

Labdarúgó NB I
10 órája

Az első félidőt átaludta, a másodikban háromszor bevette a Nyíregyháza a DVTK kapuját

Labdarúgó NB I
13 órája

Az MTK otthonában szakadt meg a Paks január vége óta tartó nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 21:53

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 11:57

Kata Mihály: Sikerélmény kell válogatott szünet előtt

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 11:16

NB I: kiderült, hány meccset kell kihagynia Colley-nak és Várkonyinak

Labdarúgó NB I
2026.03.18. 18:35
Ezek is érdekelhetik