Újpest: megszületett a döntés Vignjevicsről, hamarosan jöhet a bejelentés – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2024.02.08. 07:02
Nebojsa Vignjevicsnek távoznia kell Újpestről (Fotó: Török Attila, archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint az Újpest FC-nél megszületett a döntés, a jövőben már nem Nebojsa Vignjevics lesz a csapat vezetőedzője – a szakember távozását csütörtökön jelentheti be a klub.

 
Az Újpest FC két vereséggel kezdte a tavaszi szezont az NB I-ben és összességében október óta nem nyert a csapat. A legutóbbi kilenc bajnokiján egy pontot szerzett, tehát nyolcszor kikapott. Ezek után nem meglepő, hogy a vezetőség Nebojsa Vignjevics leváltása mellett döntött, még ha a hírek szerint meglehetősen költséges is lehet az elválás a klub számára.

Az edzőváltást csütörtökön jelentheti be az Újpest FC, míg az, hogy ki lesz a távozó szerb szakember utódja és ki irányítja a gárdát három nap múlva, a DVTK elleni idegenbeli meccsen, még kérdéses, de úgy tudjuk, az együttes korábbi edzője, Mészöly Géza is ott van a jelöltek között.  

Az 55 éves Vignjevics 2013 és 2020 között már irányította az Újpestet, négy éve is szezon közben távozott, akkor a 26. forduló után. A mostani időszaka kevesebb mint egy évig tartott a klubnál, hiszen tavaly márciusban tért vissza. A hírek szerint annyira megromlott a viszonya a játékosokkal az elmúlt hónapokban, hogy ellehetetlenült a közös munka, a Debrecen elleni 2–1-es vereség alkalmával Vignjevics már csak ült a kispadon, a csapatot valójában Víg Péter másodedző irányította a kispadról, ő döntött a cserékről is.

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Egy góllal nyert Ausztriában a Honvéd felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 19:24

Felkészülés: a Nyíregyháza három góllal nyert a román bajnokság ezüstérmese ellen

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:52

Vitális Milán: Nem változik sokat a játékunk Efraín Juárezzel

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:26

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 19:46

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 19:42

Kulcsember hagyta el a Fradit

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 13:19

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 20:04

Újabb távozók Újpesten, Piscitelli sem folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 15:08
Ezek is érdekelhetik