NB I: 15 év után visszavonult Farkas Ádám játékvezető

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2024.02.05. 11:20
A hétvégi volt az utolsó mérkőzése Farkas Ádám játékvezetőnek (Fotó: kisvardafc.hu)
15 év és 214 bajnoki után befejezte játékvezetői pályafutását Farkas Ádám, aki a Kisvárda–Ferencváros labdarúgó NB I-es mérkőzéen fújta utoljára a sípot.

A Kisvárda–Ferencváros mérkőzésen fújta utoljára a sípot Farkas Ádám játékvezető. A vendégek 3–1-es győzelmével véget ért találkozó volt Farkas 214. és ezzel együtt az utolsó bajnokija. A 42 éves játékvezető korban még bőven beleférne a folytatásba, de az utóbbi időben több sérülés is hátráltatta, így a visszavonulás mellett döntött.

Farkas 2009-ben lett tagja az első osztályú keretnek, hat évvel később már a FIFA-nál is az volt. A 2016-os franciaországi Eb-n Kassai Viktor csapatában alapvonali játékvezetőként a francia–román nyitómérkőzésen majd az olasz–svéd csoportmérkőzésen, végül a német–olasz negyeddöntőn is részt vett.

A 214 magyar bajnoki mérkőzéssel Farkas az örökranglista 13. helyén állva fejezi be pályafutását. „Elértem a kitűzött célt ezen az utolsó mérkőzésen is – fogalmazott az M4 Sport kamerái előtt Farkas. – A legfontosabb dolgokkal tudtam foglalkozni: hogy jó ítéletek szülessenek” – mondta arról, hogy általában a mérkőzés végén érezni szokták a sporik, rendben volt-e vagy sem. És a búcsú, a segítői csapatával együtt rendben volt – ismerte el.

„Tizenöt évet töltöttem el az NB I-ben. Így visszatekintve rá olyan, mintha egy pillanat lett volna egész. Szinte gyerekként kezdtem el a játékvezetést, és megőszülve, kétgyermekes családapaként vonulok vissza” – fogalmazott Farkas. Az utódainak azt tanácsolta, hogy nem szabad feladni és minden mérkőzést úgy kell elkezdeni, mintha korábban semmi sem történt volna, hiszen a játékvezetőket egyszer szeretik, aztán pár perccel később közellenségekké válhatnak.

 

Legfrissebb hírek

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
1 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
12 órája

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 09:49

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15