Sándor, Hidegkuti, Orth, Schlosser a csatársorban – összeállítottuk az MTK álomcsapatát

Sorozatunk második részében a 23-szoros bajnok MTK a főszereplő. Lehetett a neve akármi (profiként: Hungária; ötvenes évek: Textiles, Bástya, Bp. Vörös Lobogó), a köznyelvben MTK maradt, s meghatározója a magyar futballnak. Főként a múltban vonultatott fel kimagasló játékosokat, jellemző, hogy a klub örökös bajnokainak sorában az 1968-ban született Illés Béla a legfiatalabb. Ezzel együtt ezúttal is többen kimaradtak az álomtizenegyből. Sokak szerint nyilván méltatlanul.

KAPUS:
SZABÓ ANTAL (1910–1972)
A soroksári fiú 1930 és 1940 között védett a csapatban, kétszeres bajnok. Két világbajnokságon védett (1934, 1938), 1938-ban ezüstérmes csapatban. Hajlamos volt a könnyelműségre (beceneve: Bohóc), megesett, hogy egészen a félpályáig kifutott, a játéktér közepén könnyedén cselezgetett, szívesen védett fejjel (!).

VÉDŐK:
MÁNDI GYULA (1899–1969)
Az FTC-ből lépett át az MTK-ba 1919-ben, amelyben 1937-ig futballozott. Hiába kezdték ki a korával, mindvégig hozta a formáját. Korszakos bekk volt, stílust teremtett, „észhátvédként” jó helyezkedéssel és rövid, gyors, pontos passzokkal indította társait. Edzőként is kitűnt, egykori klubtársa, Sebes Gusztáv jobbkeze volt az Aranycsapatnál, Izraelben pedig szövetségi kapitány (1959–1964).

BÖRZSEI JÁNOS (1921–2007)
Játszott a III. Kerületben, az Elektromosban és Kolozsváron, 1946-ban került az MTK-hoz, amelyben 1957-ig futballozott. Jellemző volt rá, amit utolsó bajnokija (Diósgyőr: 2:0) után írtak róla: „Nyugodtságával és fejjátékával vonta magára a figyelmet.” Nyugalma vesztes meccsek után sem hagyta el. „Nekem mindig a játék öröme sugárzik a szememből, de ha győzünk, akkor jóval szélesebben...”  – mondta. Volt az MLSZ főtitkára nehéz időkben (1968–1972).

LANTOS MIHÁLY (1928–1989)
Tizennégy évet játszott a Hungária úton (1947–1961). Érkezésekor a terveiről kérdezték, ezt mondta: „Nincsenek terveim. Engem Bukovi Marci bácsi irányít. Tervei csak neki lehetnek.” Így lett csatárból hátvéd. Mindkét lábával jól lőtt, remekül helyezkedett, az Aranycsapatban biztos helye volt. Bukovi Márton edzőként is számított rá, magával vitte az athéni Olympiakoszhoz is (1965–1967). Itthon Komlón, a Videotonnál és Zalaegerszegen ült a kispadon.

FEDEZETEK:
KOVÁCS IMRE (1921–1996)
Az MTK-t 1945 és 1959 között szolgálta, ő is egyéniség volt, színt, stílust tudott vinni a játékba. Csupán nyolcszor volt válogatott, Bozsik József kortársaként némileg érthetően. Sebes Gusztáv: „Komoly problémát okozott nekem, hogy melyikről mondjak le.” Edzőként is sokra vitte, kétszer az MTK kispadján is ült, kétszer bajnok lett Újpesten. Mindig megtartotta a (legalább) három méter távolságot.

ZAKARIÁS JÓZSEF (1924–1971)
Az MTK-ba már 19-szeres válogatottként érkezett 1951-ben, s maradt 1956-ig. Az Aranycsapatban forradalmasította a fedezetposztot, később beállósnak nevezték a feladatkört. A védekezés állt nála a középpontban, az évszázad mérkőzésén (is), de „ha megszerezte a labdát gyorsan, jól adta előre. Mindig nagyszerű labdákkal támogatta a támadókat.”

CSATÁROK:
SÁNDOR KÁROLY (1928–2014)
„A” Csikar. Móravárosból igazolta le az MTK (1947–1964), kulcsember lett a csapatban. Sebes Gusztáv nem kedvelte, ám 1956 után Baróti Lajosnál alapember, csapatkapitány volt a válogatottban. A futballt nagyon tisztelte. Jellemző, hogy akkor sem szidta a futballistákat, amikor pocsékul játszottak, a háttér pedig az, amit nem sokkal halála előtt mondott: „Ha nincs a futball, akkor most egy munkanélküli vagyok Móravárosban, azt sem tudnám, mi az, hogy könyv vagy festmény.”

HIDEGKUTI NÁNDOR (1922–2002)
Az Elektromos és a Herminamezei AC után került az MTK-ba, amelyben 1945 és 1958 között játszott. Az edzője, Bukovi Márton által megálmodott hátravont középcsatár posztján felülmúlhatatlan volt – az Aranycsapatban is, amelyben három gólt jegyzett az évszázad mérkőzésén a hatból. Hőse volt a csapatnak, de haláláig visszafogott, szerethető személyiség maradt. Edzőként itthon a Győrrel, Egyiptomban az Al-Ahlival nyert bajnokságot, Olaszországban a Fiorentinával kupa- és KEK-győztes. „Elmondhatom, úgy éltem és dolgoztam, ahogy én akartam. Boldog ember vagyok”  – mondta már visszavonulva.

ORTH GYÖRGY (1901–1962)
A valaha élt legjobb futballisták egyikeként tartják nyilván, ha nem a legjobbnak. Korszakos, univerzális játékos volt. Az MTK 1917-ben igazolta le a Vasasból, 1928-ig játszott a csapatban. 1925-ben a bécsi Amateure hátvédjétől, Johann Tandlertől brutális rúgást kapott a jobb térdére. A diagnózis: szilánkos törés, deformált térd, teljes térdficam, tokszalagszakadás... Utána már nem volt a régi, de így is klasszis. Több országban edzősködött (6 nyelven beszélt), főként Dél-Amerikában. Az 1960-as olimpián a peruiak mestereként látta játszani a 18 éves Albert Flóriánt. „Te, ez nagy játékos lesz. Kár, hogy nem nálunk játszik...”  – mondta Barcs Sándornak. „Nálatok? Peruban?”  – csodálkozott az MLSZ-elnök.  „Dehogy! Nálunk, az MTK-ban!”  – csattant fel Orth.

SCHLOSSER IMRE (1889–1959)
A Fradi és a magyar futball rajongott klasszisa volt 1915-ig, a drukkerek többször is a vállukon vitték le a pályáról. Azért lépett át az MTK-ba, mert nem kapott pluszbelépőket egy Üllői úti magyar–osztrákra, Malaky Mihály FTC-vezér még ki is oktatta. Profiváddal illették, azzal, hogy Brüll Alfréd egy ezüst sétapálcával csábította át, de a vádak nem igazolódtak be. Zseni volt a javából.

SCHAFFER ALFRÉD (1893–1945)
Három idényben játszott a csapatban (1916–1919), 58 mérkőzésen 110 gól szerzett, az MTK mindháromszor bajnok lett. Gyors, jól cselező, pontosan, nagy erővel lövő futballista volt, Nürnbergben egyenesen „a” Fussballkönig. Edzőként is remekelt, kétszer lett bajnok a Hungáriával, majd az 1938-ban vb-ezüstérmes válogatottnál Dietz Károly kapitány mellett a szakmát képviselte. Értett a játékosok nyelvén. A bohém Cseh „Matyit” azzal állította maga mellé, hogy fogadott vele. Felakasztotta sétapálcáját a kapufára és tízből nyolcszor eltalálta a 16-os vonalára letett labdával.

EDZŐ:
BUKOVI MÁRTON (1903–1985)
Kiválasztása támadhatatlan. A legfelkészültebb magyar edzők egyike, az MTK-val 1946 és 1959 között három bajnoki címet szerzett.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. december 9-i lapszámában jelent meg.)