NB I: Nem szabad elszállnunk a tabella harmadik helyétől – Bartosz Grzelak

Vágólapra másolva!
2023.12.02. 21:41
null
Bartosz Grzelak szerint nem szabad elszállniuk attól, hogy feljöttek a tabella harmadik helyére (Fotó: Dömötör Csaba)
A Fehérvár FC 3–1-es győzelmet aratott a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I 15. fordulójában, s ezzel fellépett a tabella 3. helyére. A mérkőzés után Bartosz Grzelak és Hornyák Zsolt értékelt. 

 

„Fontos volt, hogy korán sikerült megszerezni a vezető gólt, de ezután azt éreztem, hogy kicsit leálltunk a játékkal, és inkább a védekezésre koncentráltunk. Ez visszavetett minket, ezért is jött jókor a szünet előtt a második gól, és nem szabad elfelejtetünk Tóth Balázs tizenegyes-hárítását sem – ez egy győzelmet érő védés volt. Tudtuk, hogy egy ilyen jó képességű csapat, mint a Puskás Akadémia ellen bármi megtörténhet még a folytatásban, s a kapura rendkívül veszélyes Colley be is talált. De aztán mi meglőttük a harmadikat, és azt kell mondjam, mindenkivel elégedett vagyok, aki pályára lépett.”

Arra is reagált, hogy láthatóan Karamoko becserélést követően tudtak felszabadulni a Puskás Akadémia nyomása alól. Elmondta, más típusú támadó kellett a felcsúti középpályásokkal szemben, nagyon jó kontrákban, jó készségei vannak az ellentámadásokhoz. Emellett egy helyett két embert állítottak a szünetben beálló Jonathan Levire.

Azt is elmondta, a meccs után ránézett a tabellára, amelyen a Fehérvár FC ezzel a győzelemmel feljött a harmadik helyre. Nem gondolkozott azon, hogy ezt elérhetik, viszont mindig is bízott a csapatában, de alázatosnak kell maradni, mert az NB I-ben apróságok döntik el egy-egy meccs kimenetelét.

„Nem szabad elszállnunk, gyűjteni kell a pontokat és keményen kell edzenünk. Ma ünnepeljük a három pontot, holnaptól pedig már a következő meccsre készülünk.”

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője így értékelt a vereség után.

„Nagyon rosszul kezdtük az első félidőt, mindjárt az első labdaérintések után elszállt az önbizalmunk, és könnyedén hagytuk az ellenfelet előnybe kerülni. Egy-nulla után kaptunk egy tizenegyest, de ezt Plsek nem értékesítette, ráadásul, volt egy jó kapáslövése is, amit erővel kellett volna megrúgni, és akkor vissza tudtunk volna jönni a játékba. De Plsek újabb hibát követett el, és egy ellentámadás után kettő-nullás hátrányba kerültünk. A félidőben kettőt is cseréltem, ez jó döntés volt, hiszen a folytatás után a csapatom nagyon aktív volt, idő kérdése volt, hogy mikor egyenlítünk. Be is találtunk, érezhetően jobbak voltunk, betoltuk az ellenfelet a saját térfelére, nagyon sok veszélyes labdánk volt, kapufánk. De ekkor belehibáztunk egy banális labdakihozatalba, a Fehérvár kapott egy tizenegyest , és mivel berúgták, tulajdonképpen el is dőlt a mérkőzés.

Azzal kapcsolatban, hogy Jonathan Levi ezúttal csereként kapott szerepet, elmondta, a Ferencváros ellen szélsőként nem hozta azt a sebességet, amit elvártak volna tőle, ezért kezdett a Fehérvár ellen Mikael Soisalo.



LABDARÚGÓ NB I
15. FORDULÓ

Fehérvár FC–Puskás Akadémia 3–1 (20)
Székesfehérvár,Sóstói Stadion.2172néző.Vezette:Bognár Tamás
Gólszerző:
Kodro (6., 76. – 11-esből), Christensen (34.), ill. Colley (57.)

NB I, 2023–2024, 15. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
December 2., szombat
Kecskeméti TE–MTK Budapest 1–2Kecskemét,Széktói StadionRúsz Márton1824
Fehérvár–Puskás Akadémia 3–1Székesfehérvár,Sóstói StadionBognár Tamás2172
Kisvárda–Debreceni VSC 0–0Kisvárda,Várkerti StadionPintér Csaba
2050
December 3., vasárnap
12.45:Újpest–Paks (Tv:M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
15.15:Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC (Tv:M4 Sport)Miskolc,DVTK ArénaVad II István
17.45:Ferencváros–Mezőkövesd (Tv:M4 Sport)Budapest,Groupama ArénaKáprály Mihály
AZ ÁLLÁS
1. Paksi FC 14 8 4 2 27–15 +12 28
2. Ferencvárosi TC 13 8 2 3 35–16 +19 26
3. Fehérvár FC 15 7 3 5 31–24 +7 24
4. Debreceni VSC 15 7 3 5 23–19 +4 24
5. Puskás Akadémia 15 6 6 3 24–20 +4 24
6. MTK Budapest 15 6 3 6 16–24 –8 21
7. Diósgyőri VTK 14 6 2 6 21–21 0 20
8. Kecskeméti TE 15 6 2 7 24–25 –1 20
9. Újpest FC 14 6 2 6 22–28 –6 20
10. Mezőkövesd 13 4 1 8 17–22 –5 13
11. Kisvárda 15 3 2 10 14–25 –11 11
12. Zalaegerszegi TE 14 3 2 9 17–32 –15 11
A 4. fordulóból elhalasztott Mezőkövesd–Ferencváros találkozót december 6-án játsszák le.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik