NB I: újabb játékos érkezését jelentette be a ZTE

D. S. B.D. S. B.
2023.08.28. 17:36
null
Medgyes Sinan is a ZTE-hez igazolt (Fotó: Szabó Miklós)
A Nemzeti Sport korábbi információinak megfelelően a legutóbb a DVTK-nál játszó balhátvéd, Medgyes Sinan is a labdarúgó NB I-ben szereplő ZTE FC-nél folytatja pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.

 

A 30 éves, dunaszerdahelyi születésű, de Győrben nevelkedő Medgyes Sinan a 2014–2015-ös idényben az ETO színeiben mutatkozott be az élvonalban, s a Rába-partiakat egészen 2017 nyaráig erősítette, amikor az akkor NB II-es Budaörshöz igazolt. A balhátvéd 2020-ban távozott a Pest megyeiektől és az akkor élvonalbeli Budafok játékosa lett, ám egy évvel később Paksra igazolt, ahol Budaörs után ismét együtt dolgozhatott Bognár Györggyel.

Medgyes 2022 nyarán is klubot váltott, de 2023 januárjában távozott is az MTK-tól, a DVTK-hoz igazolt. A piros-fehérekkel feljutott az NB I-be, de lejárt a rövid távú szerződése, s július 1. óta szabadon igazolható volt.

A 30 éves, 2+1 évre aláíró bal oldali védőt az Eszékről érkező Josip Spoljaric és az Újpestről kölcsönvett francia támadó, Yohan Croizet után jelentette be a ZTE.

„Egyértelműen a fő célom, hogy a lehető legtöbbet tudjak segíteni a csapatnak abban, hogy stabil élvonalbeli együttes legyünk. Magamtól azt várom, hogy minél több gólt tudjak szerezni, illetve minél több gólpasszt tudjak adni a társaknak és én is stabil NB I-es játékossá tudjak válni, minél többször tudjak szerepelni a csapatban, és erősítést jelentsek neki” – mondta Medgyes új klubja honlapjának.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Medgyes Sinan (szabadon igazolható, legutóbb DVTK), Sajbán Máté (Paksi FC), Senkó Zsombor (Diósgyőri VTK), Josip Spoljaric (horvát, NK Osijek), Soltész István (Budafoki MTE)
Kölcsönbe érkezők: Mim Gergely (Puskás Akadémia – ismét kölcsönbe), Yohan Croizet (francia, Újpest)
Kölcsönből visszatért: Daniel Milovanovikj (északmacedón, GFK Tikves 1930 – Észak-Macedónia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Antonio Mance (horvát, Debrecen), Medgyes Sinan (szlovákiai, DVTK – szabadon igazolhaó)
Távozók: Demjén Patrik (MTK Budapest), Eros Grezda (albán, FK Partizani – Albánia, szabadon igazolhatóként), Kálnoki-Kis Dávid (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként),Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Tajti Mátyás (Újpest)
Kölcsönbe távozók: Boros Zsombor (Kazincbarcika, legutóbb kölcsönben NK Nafta – Szlovénia), Gergely Botond (román-magyar, Csíkszereda – Románia, legutóbb kölcsönben NK Nafta – Szlovénia) Kiss Ágoston (Tiszakécske, legutóbb kölcsönben NK Nafta – Szlovénia), Papp Csongor (Vasas FC), Papp László (Mosonmagyaróvár, legutóbb kölcsönben NK Nafta – Szlovénia)
Kooperációs kölcsönben Mosonmagyaróváron is játszhatnak: Csóka Dominik, Klausz Milán, Németh Dániel (és az NB III-as keretből Tullner Péter)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Török Kevin (legutóbb kölcsönben Szentlőrinc)

Legfrissebb hírek

Az első félidőt átaludta, a másodikban háromszor bevette a Nyíregyháza a DVTK kapuját

Labdarúgó NB I
6 órája

Az MTK otthonában szakadt meg a Paks január vége óta tartó nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
Tegnap, 21:53

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:47

Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:57

Kata Mihály: Sikerélmény kell válogatott szünet előtt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:16

NB I: kiderült, hány meccset kell kihagynia Colley-nak és Várkonyinak

Labdarúgó NB I
2026.03.18. 18:35

Elfeledett élvonalbeli futballklubok, 3. rész: a Képes Sport újságírója is védte a Fekete Ördögök kapuját

Képes Sport
2026.03.18. 14:13

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07
Ezek is érdekelhetik